– Ahhoz, hogy ez a közel 143 millió forintos beruházás elkészüljön, komoly összefogásra, összetartó csapatra volt szükség – fogalmazott Huszár Zoltán szerdán, a kunfehértói kerékpárút átadó ünnepségén.
A település polgármestere beszédében elmondta, a jó terv mellett szükség volt a jó tervezőre, Bányai Gábor országgyűlési képviselő, valamint a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat támogatására, és persze egy jó kivitelezőre is. Az eredmény pedig magáért beszél. Kunfehértó Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, Fenntartható Települési Közlekedésfejlesztés tárgyában nyújtott be pályázatot még 2017 júliusában. A pozitív válasz decemberben meg is érkezett, miszerint a település 143 millió forintos vissza nem térintendő támogatásban részesült. A belterületi szakasz egy részén a kerékpárúttal együtt teljesen új járda is épült. Az építkezés miatt kivágott fákat pedig újakkal pótolták, így egységes lett a zöldfelület is az új kerékpárút mellett, közel egy kilométeren.

Huszár Zoltán felvázolta a jövőt is: jelenleg – több más projekt mellett – azon dolgozik a csapatával, hogy az új, most induló településfejlesztési programban a falu főutcája is új aszfaltburkolatot kaphasson. Mint fogalmazott: „egy új kerékpárút mellett igazán jól mutatna egy új kövesút is”.
„Szeretnénk, ha az egész megyében minden település össze lenne kötve kerékpárúttal” – erről már dr. Mák Kornél, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat alelnöke beszélt, aki gratulált a beruházás sikeres megvalósításához, és tolmácsolta Rideg László megyei elnök üdvözletét is.

Bányai Gábor, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében hangsúlyozta, a politikai akarat megvan, hogy a közeljövőben a Rákóczi utca is új burkolatot kaphasson. A megvalósítás vagy a Magyar Falu Program, vagy a TOP2 keretein belül lesz majd lehetséges. A politikus beszélt arról is, hogy a Kiskunhalas-Kunfehértó-Jánoshalma közötti kerékpárút tervei az idén elkészültek, amint a következő években lesz rá forrás, máris indulhat az építkezés. Továbbá cél az is, hogy Borota, Rém és Csávoly között is kerékpárút épüljön, valamint Jánoshalmát és Hajóst is szeretnék ilyen módon összekötni.

Az ünnepség után, a mintegy kétszáz biciklis közös tekeréssel avatta fel az új kerékpárutat. A kunfehértói Tófürdő előtti parkolóból indult a menet és egészen a helyi iskola sportcsarnokáig tekertek, ahol a fehértó önkormányzat és a kiskunhalasi Koliken Kft. közös felajánlását, egy értékes kétkerekűt sorsoltak ki a részvevők között. A szerencsés nyertes, Mayer Netti tudósítónknak elmondta, családjával együtt ő ért ki elsőnek az ünnepség helyszínére, így a rendezőktől az 1. számú tombolát kapta, Bányai Gábor pedig pont ezt húzta ki. Netti boldogan vette át az új kerékpárját és már azzal is tekert haza.