Hétmillió forintos beruházás során, új kistraktort, hozzá tartozó kiegészítőket – hótolót, sószórót – valamint egy platóra szerelhető lombszívót vásárolt Kunfehértó településüzemeltetési cége, a Fehértó Non-profit Kft.
– A Vidékfejlesztési Program pályázatán keresztül beszerzett kisgépek hatékonyan szolgálják már ősszel is a településen élőket, a közterületekről gond nélkül tudjuk majd eltávolítani a lehulló lombozatot, a már meglévő és új gépeinkkel a téli hónapok kihívásaira is felkészültünk – tudatta Monda Tamás, a szolgáltató cég új ügyvezetője, aki elmondta, a támogatáson keresztül érkezett közel hatmillió forinthoz további egymilliós önerővel járult hozzá az Önkormányzat.
Huszár Zoltán, a település polgármestere hozzátette: a fejlesztések ezzel nem álltak le, további eszközök érkeznek még ebben az évben a településüzemeltetési Kft-hez. – A Magyar Falu program keretében egy homlokrakodót, zárt kanalat, egy úgynevezett „krokodilt”, rézsűkaszát, valamint egy raklapvillát szerzünk be a nagy traktorunkhoz. Ezen kívül két motorosfűrészt is vásárlunk, amelyek a közterületi fák karbantartása mellett a viharkárok felszámolásában is segítségünkre lesznek. Ez a projekt újabb ötmillió forinttal gyarapítja a Fehértó Non-profit Kft. vagyonát.