Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája vetélkedő keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát keresi, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban. A nevezett fák közül a zsűri választotta ki a döntősöket, amelyekre 2020. október 1-ig adhatjuk le voksainkat.
A legtöbb közönségszavazattal jutalmazott fa nyeri idén is az Év Fája címet. A szavazatokat 2020. október 1-ig adhatjuk le a kedvenc fánkra, az eredményeket október 17-én, egy díjátadó keretén belül teszi közzé a versenyt szervező Ökotárs Alapítvány.
A döntőbe jutott fák közül jelenleg a Bács-Kiskun megyei Mélykút templomdombjának júdásfája vezeti a megmérettetést, amelyre eddig több mint ezer szavazat érkezett a verseny hivatalos oldalára, ahol a döntősök történeteit is közzé tették.
A város eredetmondája szerint ezen a vidéken valamikor erdők voltak, melyben szarvasok és őzek éltek; a vadászok a szarvasok nyomát követve jutottak el a mai város közepére, ahol egy jó vizű kútra bukkantak
– írják a nevezett fával kapcsolatban, hozzátéve, hogy a települést is erről a kútról nevezték el.
ITT SZAVAZHAT!
A közzétett történet szerint a település 1750-ben került a Grassalkovich család tulajdonába, akik egy kiemelkedő dombon, a mai templomdombon lévő kápolna helyébe építtettek egy szép templomot, aminek az alapját 1761-ben rakták le. Ekkor került Mélykútra a ma is megtalálható júdásfa, melyet valószínűsíthetően a vajdasági Szabadkáról a Mélykúton szolgálatot teljesítő Ferences rendi szerzetesek hoztak magukkal, és ültették el az újonnan megépült templom északi oldalán az 1760-70-es években. Hozzáteszik azt is, hogy kisebb csodának számít, hogy ez a mediterrán növény a templom északi időjárásnak, hidegnek jobban kitett oldalán egyáltalán megmaradt, és mind a mai napig megvan, amely a település egyik jelképévé vált az évtizedek során.
Az Év Fája idei versenyben jelenleg a második legtöbb szavazatot a debreceni Déri téri kocsányos tölgy kapta, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokán a Geszt Tisza Kastély Park platánfái állnak.
Forrás: origo.hu, Ökotárs Alapítvány