Sokan összefogtak, hogy segítsenek Palkó Andrásnak, aki Újév reggelén elveszítette mindenét, amikor tűz martaléka lett a háza.
Elkezdődött annak a garai háznak az újraépítése, amely január elsején dőlt össze a tomboló tűzben. Sok adomány érkezett, volt, aki ruhákkal, mások élelmiszerrel segítették ki a bajba jutott férfit. – Egy helyi vállalkozó új ajtókat, ablakokat ajánlott fel, de már megvan a cserép, a tégla, a cement és a sóder is, már csak a faanyag hiányzik. Eddig 300 ezer forint adomány érkezett, de ahhoz, hogy be is tudják fejezni az építkezést, nagyjából ugyanennyire lenne még szükség – mondta el Kubatovics Mátyás, aki maga is felajánlásokat tett és segít az építkezés koordinálásában.
Azt is megtudtuk, nem csak garaiak segítettek, hanem cikkünk nyomán több olvasó is támogatta a helyiek segítő munkáját. Volt, aki 100 000 forintot ajánlott fel, és többen kisebb összegeket is adtak. Információink szerint viszont az önkormányzat eddig nem adott semmilyen támogatást a mindenét elvesztő idős férfinak. Aki szeretne bármilyen összeggel segíteni Palkó Andrásnak, az alábbi számlaszámra való utalással is megteheti, vagy jelentkezzen a szerkesztőségünk emailcímén: delalfoldinfo.hu@gmail.com.
[box type=”info” ]Bankszámlaszám: 51000132-14008245 – Fókusz Takarék, Palkó András[/box]
Előzmények:
A körülbelül nyolcvan négyzetméter alapterületű családi ház Újév reggelén a garai Petőfi Sándor utcában kapott lángra. A tűzhöz a bajai hivatásos tűzoltók és a nagybaracskai katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik közös erővel, több oldalról támadva, négy vízsugárral oltották el a lángokat. A házban élő férfi elmondta, fél kilenc körül begyújtott a kályhába, majd elment egy ismerőséhez. Fél óra múlva már a helyi rendőr kereste meg azzal, hogy ég a háza. Mire a férfi hazaért, már mindene odaveszett a tűzben – a ruhái, bútorai, mosógépe, az összes papírja, és a konyhában lévő gázpalack is felrobbant. Az épület teljesen kiégett és összedőlt. A falubeliek azonnal a férfi segítségére siettek: van aki egy használaton kívüli ingatlanát ajánlotta fel ideiglenesen, mások ruhákat, élelmiszert adtak, egy helyi kőműves pedig felajánlotta, hogy segít a romba dőlt ház újraépítésében.