Lovaskocsin utazó két kisgyermek és egy felnőtt sérült meg, amikor eddig tisztázatlan körülmények között hátulról beléjük hajtott egy személygépkocsi Kecel közelében, az 54-es főúton, vasárnap késő este.
Az autót vezető fiatal hölgy a Halasinfonak elmondta, arra emlékszik, hogy egy szemből érkező jármű miatt levette a reflektort, majd pár másodperc múlva két prizmát látott közvetlenül az autó előtt és azonnal neki is csattant a lovaskocsinak. Vele hárman utaztak, ők sérülések nélkül megúszták az ütközést. A lovaskocsin utazó férfi és egy kislány az út szélére zuhantak, egy kisfiú pedig távolabb az aszfaltra esett, ő fejsérülést is szenvedett. Elsődleges információink szerint mindannyian súlyos sérüléseket szenvedtek. Úgy tudjuk, a balesetben minden érintett keceli volt. A lovaskocsinak az ütközéstől kiszakadt a hátsó tengelye, a ló azonnal elpusztult. A helyszínelés miatt órákra lezárták a főút érintett szakaszát. A baleset körülményeit a Kiskőrösi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.































