Mint arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű baleset történt július 18-án az 55-ös főúton, ahol összeütközött két személyautó Csávoly közelében. Az egyik autó sofőrje – egy baján szolgáló szabadnapos tűzoltó – olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, míg a másik autóban utazó nőt életveszélyes állapotban mentőhelikopter szállította kórházba. Egy szemtanú a helyszíni tudósítónknak elmondta, a vélhetően balesetet okozó BMW elhajtott a helyszínről.
A baleset vizsgálata miatt október 7-én szerdán mintegy négy és fél órára teljesen lezárják a főutat Csávoly és Baja között.

A rendőrök előreláthatólag 10 óra 45 perctől 15 óra 15 percig a halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset vizsgálata miatt lezárják az 55-ös számú főút Baja és Csávoly közötti szakaszát. Az adott útszakaszon csak a menetrend szerint közlekedő autóbuszok mehetnek át.
– Az 511-es számú főút – 55-ös számú főút kereszteződésében lévő körforgalomnál le lesz zárva az 55-ös számú főút Szeged felé vezető szakasza, kerülni az 5501-es úton Bácsbokod érintésével, majd az 5505-ös úton Csávoly felé haladva lehet majd.
– Baja-Mártonszállás és az 55-ös számú főút kereszteződése is lezárásra kerül, Mártonszállásról csak Baja irányába lehet közlekedni az 55-ös főúton.
– Józsefháza-pusztára vezető bekötő út és az 55-ös főút kereszteződése szintén lezárásra kerül, itt Csávoly felé lehet csak közlekedni az 55-ös számú főúton.
Csávoly irányából Bajára az 5505-ös Bácsbokod érintésével, majd az 5501-es számú út igénybe vételével lehet majd közlekedni.