Az elbocsájtott halasi romaügyi referens állítja, az uzsora létező dolog, amellyel a cigányokat éppen a sajátjaik tartják rabszolgasorban. Márton Szilvia egy országos lapban mesélt többek között arról, hogy a helyi ügyek bolygatása valamint merész kijelentése hogyan vezettek kirúgásához.
Tavaly szeptemberben száz romaügyi referens állt munkába a járási hivatalokban, azzal a céllal, hogy közvetítő szerepet töltsenek be a hivatalok és a romák között, segítsék őket ügyeik intézésében. Kiskunhalason a félig cigány, félig magyar származású Márton Szilvia nagy tervekkel és elszántsággal vágott bele a feladatba, ám egy évig sem maradhatott posztján. Egy helyi roma vezető panasza nyomán „rasszista kijelentéseiért” bocsátották el, nem sokkal azután, hogy az uzsora létezésének kérdését kezdte bolygatni.
– A kiskunhalasi cigánytelep szeméthegyeivel kapcsolatban azt írta a Facebookon még májusban, hogy „pár szemétre való ember miatt az egész telep szenved a patkányoktól. Várok ötleteket, hogy lehetne megtanítani a cigányokat, hogy használják a kukát, vagy legalábbis égessék el a szemetüket, a szervest pedig ássák el. Mert ugye kommunális adót nem fizetnek. Hogyan lehetne megtanítani, hogy szobatiszták legyenek???… Ezek a kolompárok, a legalja.” Nem gondolta, hogy vigyáznia kellene az ilyen kijelentésekkel?
– Indulatból írtam, akkor, amikor visszajöttem a telepről. Fájt a nyomorúság, amit láttam, dühített a tehetetlenség. Emellett szégyent is éreztem, hiszen felerészt cigány vagyok én is. Ott azok az emberek, kisgyerekekkel, olyan körülmények között élnek, ahogyan senkinek nem lenne szabad. Nem fizetnek kommunális adót, de miből is fizetnének, tízből nyolcnak banki tartozása is van, és még jön az uzsorás is…
– Mikor hallott először az uzsoráról?
– A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal szerveztünk gyerekeknek felzárkóztató programot, és szituációs játékban a gyerekek folyton azt akarták eljátszani, „amikor jön az uzsorás”. Hét-nyolc évesek mesélték, hogy az úgy van, hogy tízezer forintot kér kölcsön az apjuk, és a következő héten tizenötöt kell visszaadni, vagy nem is kell tizenötöt, csak ötöt, aztán a következő héten is ötöt, de közben egyre nő a tartozás, és egyszer csak már nincsen házuk. Megrázó volt. Aztán elkezdtem innen-onnan kérdezősködni, és többeknek beszéltem arról, hogy az uzsora egy létező dolog, és hogy ezzel éppen a sajátjaik tartják rabszolgasorban őket. Két hét múlva kirúgtak, mint megtudtam, egy helyi roma vezető tett panaszt a kormányhivatalnál, a Facebookról összeollózott, „rasszista” kijelentéseimre hivatkozva.
– Ez lett végül az elbocsátás indoka?
– Igen. De a hivatalvezető azt mondta, nem kellett volna ennyire belemenni a dolgokba, hanem csak csinálni a kiszabott feladatokat.
– És nem azt tette?
– Dehogynem. Ez egy újonnan létrehozott poszt volt, ki kellett építeni az együttműködést az iskolákkal, a rendőrséggel, a mezőőrséggel, a gyermekvédelemmel, a családsegítőkkel, a családok átmeneti otthonával, a közterület-felügyelettel és a városban a roma felzárkóztatásban nagy szerepet játszó Bernáth Lajos Kollégiummal. Segítettem a hivatal cigány ügyfeleinek az ügyintézésben, de szerveztem például cigány–magyar táncházat is, és próbáltam fellépni az iskolai hiányzásokkal szemben.
– Ez utóbbi hogyan történt?
– Ha az iskolából szóltak, hogy valamelyik gyerek már sokat hiányzott, de valószínűleg nem beteg, akkor kértem egy rendőrjárőrt, kimentünk a házhoz és bevittük a gyereket az iskolába. Nagy dolog volt ez, rendőrautóval suliba menni, meg is voltak szeppenve, és többet nem hiányoztak.
– Nem haragudtak önre?
– Ellenségességgel csak az említett roma vezető részéről találkoztam, egyébként őszintén, nyitottan beszéltek nekem az emberek a gondjaikról, és pozitívan álltak hozzá a programokhoz. Nagyon sajnálom, hogy félbeszakadt a munkám, még sok tervem volt, ez alatt a szűk év alatt is rengeteg hasznosítható tapasztalatot szereztem.
– Min kellene elsősorban változtatni?
– Szerintem cigányügyben ugyanúgy kellene cselekedni, mint az árvíznél. Kint voltam a gáton, tudom, miről beszélek. A lényeg, hogy gyorsan kellene lépni minden konkrét problémánál, azonnal felállítani egy munkacsoportot, amelyben lenne rendőr, gyermekvédelmis, lelkész, s még akire éppen szükség van, és azonnal kimenni a helyszínre. Ápolónő végzettségem van, évekig dolgoztam az egészségügyben, azt szoktam mondani, hogy „rövid távú és hosszú távú ápolási tervre” lenne szüksége a cigányságnak. Sajnos lassan a saját hagyományaikat is elfelejtik, a mesterségeket, ünnepeket, nincs, aki átadja a hagyományokat, már a vályogvetést is alig valaki ismeri közülük.
Öngondoskodásra kellene megtanítani őket. Elsősorban a nőket. A nők nagyon fontosak, amint arra Járóka Lívia felhívta a figyelmet. Alapvetően matriarchális társadalom a cigányoké, még ha kívülről nem is úgy látszik, mert társaságban az asszony csak bólogat, viszont otthon ő a főnök, a kasszás, és ott a férfi bólogat. Azt sem tudják sokan, hogy a cigány társadalom nem homogén, hanem nagyon is heterogén, és iszonyatos gyűlölet tud lenni cigány és cigány között, fajtánként, sőt családonként is. A félig cigányt kilökik maguk közül, és azt is, aki kiemelkedik közülük, azt mondják rá, hogy „magyaros”.
– Hogyan birkózik meg ön a felemás identitásával?
– Édesanyám cigány. Édesapám a halálos ágyán azt mondta, ezt sose szégyelljem. Nagymamámmal élek, nyolcvanöt éves, szerintem ő az ország legidősebb teknővájó cigányasszonya, csodálatos ember. Ő nevelt fel, amint előttem már nyolc gyereket, tisztességgel, becsülettel. Pedig akkoriban még nem kaptak a gyermekek után ellátást, kétkezi munkával kellett eltartaniuk a családot. Tőle tanultam azt, hogy meg kell dolgozni az ételért. Sokszor mondta, hogy „állhatok görbén, de beszélni mindig egyenesen kell”. Amikor megkaptam a munkát a hivatalnál, arra gondoltam, valamiféle hídszerepet tölthetek be. De úgy érzem, inkább a peremen vagyok, se nem cigány, se nem magyar, ez a legrosszabb. Minden erőmmel próbáltam segíteni. És most „rasszista” lettem.
– Ha újrakezdhetné, másképp csinálná?
– Talán valamivel óvatosabban.
Forrás: magyarhirlap.hu