A Kiskunhalasi Járási Ügyészség idős ember sérelmére csoportosan elkövetett rablás miatt vádat emelt két férfival és egy nővel szemben, akik magukat a vízműszolgáltató embereinek kiadva egy kiskunhalasi idős asszonyt saját lakásában kiraboltak.
A vádirat szerint a két férfi és a nő – az ügy vádlottjai – állandó munkahellyel és rendszeres jövedelemmel nem rendelkeztek, többnyire Kiskunhalason elkövetett lopásokból tartották fenn magukat.
A vádlottak 2020. május 14-én délután Kiskunhalason magukat vízóraleolvasónak kiadva az általuk jól ismert, egyedül élő, idős sértett első emeleti társasházi lakásába mentek azért, hogy értékeit megszerezzék. Tudták, hogy a gyenge fizikumú, mentális betegségben szenvedő asszony ellenállásának leküzdése érdekében nem kell majd jelentősebb erőt kifejteniük.
A lakásba lépve a fiatalabb férfi vádlott a sértettel a fürdőszobában lévő vízórát ment leolvasni, majd észrevétlenül kiment a helyiségből. A fürdőszobában maradt asszonyra ekkor az idősebb férfi vádlott rácsukta az ajtót azért, hogy zavartalanul tudjanak kutatni a lakásban. Amikor a sértett mindezt észlelte, megindult a fürdőszoba kijárata felé és megpróbálta annak ajtaját kinyitni. Ekkor azonban az idősebb vádlott felszólítására a fiatalabb társa a kilincsre ráfogva az ajtónak kívülről ellentartott, így erőszakkal megakadályozta, hogy az idős asszony a fürdőszobából kimenjen. Ezalatt a másik két vádlott a rövid kutatás eredményeként egy 35 ezer forint értékű televízió készüléket vett magához, majd azzal a helyszínről futva mindannyian elmenekültek. A kiskunhalasi rendőrök a rablókat másnap elfogták, a televíziót lefoglalták és a sértettnek visszaadták, így a kár megtérült.
Az idősebb férfi és a nő vádlott emellett 2019 júliusában városszerte társasházak elől illetve a vasútállomás tárolójából lelakatolt kerékpárokat vittek el, majd az értük kapott összeget közösen felélték.
Az ügyészség a vádlottakat bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, csoportosan elkövetett rablás bűntettével vádolja, emellett a nőnek és az idősebb férfinak több rendbeli lopás bűntette miatt is felelnie kell. Velük szemben az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyükben a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.