Nem sokáig örülhetett a zsákmánynak, gyorsan elfogták a keceli tolvajt
Pár órán belül beazonosították a rendőrök azt a 25 éves keceli férfit,…
Kiskorú sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt azonnali hatállyal felfüggesztett egy papot az Érseki Hivatal
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye március 6-án az alábbi közleményt juttatta el a Magyar…
Volt párja fogait akarta kiverni a jánoshalmi zsaroló
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség zsarolás bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben,…
Kirabolta a kedvesét egy nő Kiskunhalason, franciakulccsal támadt a férfira
A gyanú szerint franciakulccsal bántalmazta barátját egy 32 éves asszony, hogy hozzájusson…
Máris indítványozták a keceli baltás férfi letartóztatását
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt a letartóztatását indítványozza annak…
Kegyetlen támadás Kecelen: Baltával verte szét barátja fejét az idős férfi
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2023. február 23-án délelőtt őrizetbe vettek egy…
Hajnali négykor rúgta rá az ajót volt élettársára a jánoshalmi férfi
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség a magánlaksértés súlyosabban minősülő bűntette miatt vádat emelt…
200 000 forint értékű parfümöket lopott, őt keresik a kiskunhalasi rendőrök
A kiskunhalasi rendőrök a lakosság segítségét kérik a lopással gyanúsítható nő megtalálása…
Gyilkosság Mélykúton: Belehalt a sérüléseibe a férfi, akit egy nő életveszélyesen bántalmazott
Bejelentés érkezett a rendőrségre, hogy egy mélykút férfit otthonában bántalmazott egy ismeretlen…
Ásóval és lapáttal támadtak az éjjeli hívatlan vendégek – Fotókkal!
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség éjjel, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett magánlaksértés és garázdaság miatt…
Lezárták: lopások és kifosztás Kiskunmajsán
Vádemelést javasolnak a rendőrök egy 42 éves férfivel és egy 48 éves…
Nem bírta kihagyni: két nyitott autót is kifosztott a jánoshalmi fiatalember
Rövid időn belül két kocsit is nyitva talált Jánoshalmán egy 26 éves…
Nem bírta ki: Négyszer kapták el jogosítvány nélkül a kiskunmajsai autóst, most vették őrizetbe
A kiskunhalasi rendőrök két hónap alatt négyszer is elfogtak egy 26 éves…
Őrizetben az „önkéntes kertész”: 18 vagyon elleni bűncselekmény van a számláján
Egy 27 éves kiskunhalasi férfival szemben nyomoznak a rendőrök, akinek a gyanú…
Kossuth utcai rendőrségi akció: A 31 éves moldáv férfit gyanúsítottként hallgatták ki lopás miatt – Rendőrségi fotók
A tetőn ereszkedett le egy társasház legfelső emeltének erkélyére egy moldáv férfi,…
Több százezer forint értékű szerszámokat lopott a jánoshalmi férfi, Baján kapták el a rendőrök
Megállítottak az egyenruhások egy jánoshalmi férfit, akiről az intézkedés közben kiderült, hogy…
Szegeden kapták el a kábszeres halasi férfit, akinél drogot is találtak
Egy kiskunhalasi férfi bódult állapotban, szinte minden szabályt megszegve vezetett Szegeden. A…
Kunfehértói férfi lopta meg a főnökét, interneten adta el méheket
Egy, a Dunához közeli település térségében teleltette 71 méhcsaládját egy kunfehértói férfi.…
Elkapták a férfit, aki Kiskunhalason csapolta meg az autókat, közben három helyre be is tört
Sorban érkeztek a bejelentések üzemanyag – és tanksapkalopásról a Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra 2022…
10 kiló droggal bukott le Tompán a drogfutár
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének kísérlete miatt…
Többrendbeli lopással és rongálással gyanúsítanak egy mélykúti férfit
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Jánoshalmi Rendőrőrsének a munkatársai 2023. január 10-én reggel őrizetbe…
Újabb rablás Kiskunhalason: Késsel fenyegette meg áldozatát egy keceli férfi
Az utcán szólította le áldozatát, majd vette el értékeit a gyanú szerint…
Kiskunmajsai férfi rabolt ki egy 19 éves halasi lányt
A kiskunhalasi rendőrök forrónyomon eredtek a bűnelkövető nyomába. Egy 19 éves kiskunhalasi…
Drámai felvételek az összedőlt házról: Most emeltek vádat a műszaki vezetővel szemben – VIDEÓ + FOTÓK
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt vádat emelt…
Gyorsan lefülelték a jánoshalmi kerékpártolvajt a rendőrök
Egy 25 éves helybélit igazoltattak, akiről kiderült, hogy nem sokkal korábban kerékpárt…
Szék, pohár és csont is tört a majsai kávézóban
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság és súlyos testi sértés miatt…
Tapétavágóval fenyegette meg a biztonsági őrt a kiskunhalasi rabló
Egy sniccerrel próbált egérutat nyerni magának a kiskunhalasi férfi. Az egyik kiskunhalasi…
Beintett a sofőrnek a férfi Kiskunhalason, nagy verés lett belőle
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt…
Fegyveres rablás Kiskunhalason: a TEK kapta el a párost – VIDEÓ
A rabló páros női tagja egy házba csalta az áldozatot együttlétre hivatkozva,…
Kiskunmajsai baleset: Büntetőfékezés miatt felfüggesztett börtönt kaphat a sofőr és a jogsiját is elvették
A Kecskeméti Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés miatt vádat emelt egy férfival szemben,…
Dohányt a boltba törtbe két kiskunhalasi fiatal pár órán belül elkapták őket a rendőrök
Pár órán belül elfogták a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozói a 20 éves helybéli…
Még az alvó tulaj párnája alól is kilopta a pénzt a kiskunmajsai nő
Biztonsági kamera felvétele buktatta le azt a tolvajt, akinek az ügyében a…
Négy tolvajt is őrizetbe vettek egy nap alatt a kiskunhalasi rendőrök
Nem tétlenkedtek tegnap a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozói, ugyanis négy tolvajt is elfogtak.…
A Mikulás helyett tolvaj dézsmálta meg a süteményt, ajándékok helyett üres pénztárca fogadta az ébredőket
Őrizetbe vettek a Jánoshalmi Rendőrőrs nyomozói egy 21 éves mélykúti férfit több…
Jóhiszemű mélykúti nőt fosztott ki egy fiatal pár
Kifosztás miatt javasolja a vádemelést a Jánoshalmi Rendőrőrs egy 27 éves férfival…
Sorozat tolvajt fogott el a kiskunmajsai rendőr
A kiskunmajsai rendőrök pillanatok alatt megtalálták a szomszéd városból érkezett tolvajt. Ügyében…
Jogosítvány nélkül vezetett, még a rendőrautót is összetörte menekülés közben egy férfi Kiskunhalason
Közlekedésrendészeti bűncselekmények miatt fogtak el két férfit a kiskunhalasi rendőrök. A kiskunhalasi,…
Több millió forintot csalt ki ismerőseitől egy kiskunhalasi férfi
A kiskunhalasi nyomozók vádemelést javasolnak egy 69 éves helyi lakos ellen, aki…
Kigyulladt egy kiskunhalasi söröző
Tűz ütött ki Kiskunhalason, egy kétszintes épületben, a Kötönyi úton lévő söröző…
Ellopta a templomi perselyt egy jánoshalmi férfi, elkapták a rendőrök – Képek
Egy nagyméretű vas állványra erősített perselyt cipelő férfira lettek figyelmesek a helyi…