Örömmel fogadta a halasi csipke ajándékot P. Marian Adam Waligóra. Az évente 4,5 millió zarándokot fogadó czestochowai kegyhely igazgatója 2019-ben látogathat Kiskunhalasra – tájékoztatta szerkesztőségünket Kuris István László önkormányzati képviselő Czestochowából, aki Ft. Hozdik Zsolt tb. kanonok, érseki tanácsos, plébános meghívását tolmácsolta a legnagyobb lengyel kegyhely vezetője számára.
Személyesen vette át a halasi ajándékokat P. Marian Adam Waligóra atya. Neve ismerős lehet azok számára, akik a pünkösdi csíksomlyói búcsún ott voltak vagy a média segítségével otthonról kapcsolódtak be az ünnepi szentmise közvetítésébe, hiszen ő mutatta be a szentmisét százezrek előtt, méghozzá magyarul.
– A csipke ajándékozásának lehetőségét a krakkói főkonzulátusnak kell megköszönnöm, hiszen a személyes találkozás előkészítésében nagy segítségemre volt Dr. Körmendy Adrienne főkonzul asszony és a konzulátus munkatársai. A találkozásra a kolostor lovagtermében kerülhetett sor. Az ajándékozás pillanatában több kérés is felmerült bennem és bizalommal mertem ezeket megfogalmazni a kiskunhalasiak nevében. Elsősorban perjel atya imáit kértem a halasi közösségért, majd arra kértem, ha lehetősége és lelkipásztori szolgálata mellett ideje engedi, ne csak itt, Czestochowában imádkozzon értünk, hanem személyesen Kiskunhalason is kérje Isten áldását a halasiak életére, átadva ezzel Ft. Hozdik Zsolt atya és a városvezetés meghívását. Waligóra atya elfogadta azt, így templomunk felszentelésének 250. évében városunkba látogathat, ahol pappászentelésének 25. évében ezüstmiséjét mutatja be.
A pálos rendi elöljáró a hungarikum csipke keresztet fogadalmi ajándékként az 1082-es sorszámmal levéltári listába vette, jelezve, hogy az ajándékozás szándéka megmarad így a kegyhely történetét is magába foglaló könyvekben. Ezután bemutatta egyik és egyetlen olyan szerzetestársát, akit Szent II. János Pál már pápaként tett 16 látogatása egyikén szentelt pappá a kegyhelyen.
Waligóra atya kezdeményezésére a Fekete Madonna kegyoltárnál került sor a hétfő esti kegyképzárás imája előtti utolsó szentmisén magyar nyelven a testvérvárosi kapcsolatok erősségét szimbolizáló két zászló megáldására, melyeket az újszandeci bazilika kórusa ajándékozott 2017-ben és 2018-ban a képviselőnek. Ekkor Kuris István László a szentmisében a hívek könyörgését magyarul olvashatta fel hálát adva a lengyel-magyar barátságért, a kegyképhez érkező zarándokok szándékaiért, az otthonmaradottakért és elhunyt szeretteinkért.
Marian Adam Waligóra 1966-ban született. 1987-ben lépett a pálos rendbe, ahol 1993-ban tett örökfogadalmat. 1994-ig a rend szemináriumában tanult Krakkóban. 1994-ben szentelték pappá Częstochowában, a Jasna Góra-i pálos kegyhelyen.
Fiatal szerzetesként magyarul is tanult a magyar alapítású rend gyökerei miatt, valamint a magyarországi pálosokkal való kapcsolattartás érdekében. Pappá szentelése után újmisésként Magyarországra, a pécsi pálos kolostorba került és ott végzett egy éven keresztül lelkipásztori szolgálatot, elmélyítve ezalatt magyar nyelvi, történelmi és kulturális ismereteit.
Lengyelország nemzeti kegyhelyére, Częstochowába, a Jasna Góra-i pálos kolostorba helyezték: 2014-ig a kegyhely igazgatóhelyettese volt, 2014-ben a kolostor házfőnökhelyettese, majd (97.) házfőnöke lett: a pálos rend legnagyobb kolostorának, több mint száz szerzetesnek elöljárója.
Áder János köztársasági elnök 2018. március 15-én a Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozta Marian Adam Waligóra pálos szerzetesnek, a częstochowai Jasna Góra-i pálos kolostor házfőnökének a hazánkban és a határon túli magyarság körében végzett lelkipásztori szolgálata, valamint a magyar–lengyel barátság elmélyítésében és a częstochowai pálos kolostor magyar vonatkozású emlékeinek kutatásában, ápolásában vállalt szerepe elismeréseként.