Nemcsak a nagyvárosokban drágultak sokat az ingatlanok árai az elmúlt évtizedben, a kisebb városokban, falvakban is jelentős áremelés következett be. A 2019-es és 2020-as év már az áremelkedés mérséklődését, sőt volt ahol az árak csökkenését hozta. Kiskunhalason a családi házak átlagárai ugyan nem változtak sokat a tavalyi évben, a panellakások átlagára viszont sokat emelkedett, szemben a téglalakásokéval, hiszen azok átlagos árfekvése több mint 19 ezer forintot csökkent négyzetméterenként – derül ki abból az elemzésből, melyet oldalunknak készített az Ingatlannet.hu.
Korábban arról számoltunk be, hogy mire számíthatnak azok, akik manapság 20 millió forintból szeretnének ingatlant vásárolni Kiskunhalason vagy annak környékén. Most pedig azt vizsgáljuk, hogy hogyan is változott városunk ingatlanpiaca a tavalyi évben. Vajon nagy hatással voltak rá a koronavírus járvány következtében bekövetkezett gazdasági változások?
Azt kijelenthetjük, hogy a járványhelyzet 2020-ban minden bizonnyal felforgatta a hazai ingatlanpiacot, hiszen a végbement változások, valamint a korlátozó rendelkezések átrendezték a piaci szerepeket és helyzeteket. Az eladásra, illetve kiadásra kínált ingatlanok átlagos négyzetméter árai az első negyedév végén visszaestek és utána csak júniusra kezdtek visszatérni a vírus első hulláma előtt jellemző kerékvágásba. Most pedig hiába a második hullám, az árak nem minden ingatlantípusnál akarnak csökkenni.
Így változott a halasi ingatlanpiac 2020-ban
Idén a családi házakat nézve nem történt túl nagy változás az átlagárakban, szinte egész évben stagnáltak. Az év eleji, azaz a januári 184 ezer Ft/m²-es átlagártól négyzetméterenként mindössze 6 ezer forinttal lettek drágábbak a házak a júliusi hónapra. Az évet pedig 190 ezer forintos négyzetméter árral zárták a kiskunhalasi családi házak.
Kiskunhalason a házakkal szemben a lakáspiacon szemmel is jól látható kiugrásokat tapasztalhattunk a tavalyi évben. A panellakások esetében a kezdeti 239 ezer Ft/m²-es januári átlagár júliusra 18 ezer forinttal csökkent négyzetméterenként. Ezután a panellakások kínálati árai újult erőre kaptak és decemberre elérték 273 ezer Ft/m²-es átlagárat.
2020-ban Kiskunhalas összes ingatlantípusa közül a legnagyobb csökkenés a téglalakások átlagos négyzetméter áraiban történt. A téglaépítésű lakások tekintetében ugyanis a januári hónapot jellemző 234 ezer Ft/m²-es átlagárról a decemberi hónapra egészen 215 ezer Ft/m²-es átlagárra mérséklődtek a téglalakások.
2020-ban visszaestek az ingatlanpiaci tranzakciószámok
Az MNB lakáspiaci jelentéséből is kiderült, hogy 2019 második negyedévéhez viszonyítva 2020 második negyedévében a koronavírus-járvány következtében 34 százalékkal visszaesett a lakáspiaci tranzakciók száma. A kínálathoz képest alacsonyabb keresletre utalt az is, hogy a lakáspiacon megfigyelhető alku mértéke 2020-ban emelkedett az elmúlt évekhez képest.
A második negyedévben Budapesten csökkent legnagyobb mértékben az adásvételek száma, éves alapon 49,3 százalékkal, míg a vidéki városokban 34,7 százalékos, a községekben pedig 19,9 százalékos csökkenés volt megfigyelhető.