„A gazdákat nem az zavarja, ha közmunkában nem a városok-falvak főtereit söprögetnék unottan, hanem az, hogy közben Romániából kell hozni munkaerőt a szüretre, a betakarításra. Ma mindenki rosszul jár” – panaszkodik az Agrárágazat című szaklapnak egy zsanai gazdálkodó.
Ma Magyarországon egyszerre van jelen a munkaerő-felesleg és az égető munkaerőhiány az agráriumban, különösen a nagy kézimunka-igényű ágazatokban: például a dohány-, a zöldség- és gyümölcstermesztésben, ahol már a szféra gazdasági növekedési lehetőségeit akadályozza. A szakmabeliek szerint a megoldás a közmunkaprogramok és a mezőgazdasági igények összehangolása volna.
Hajtás van – vagy lenne…
Amíg a szántóföldi növénytermesztésben – például búza-, kukorica- vagy napraforgótáblán – a műveleti folyamatokat mind precízebb gépek végzik, addig a zöldség- és gyümölcs-ágazatban mindmáig jelentős a kézi munkával végzett feladatok aránya. Mind a hajtatás, a különféle növényápolási fázisok, és főként a betakarítás, a szüret követel dolgos kezeket, sőt, ma már ügyességet és odafigyelést is, hisz egyre több a korszerű és drága eszköz a mezőgazdaságban is. A baj az, hogy a szezonális munkákra mind nehezebb embert találni: sokan félelemből és/vagy lustaságból nem lépnek ki a közmunkaprogramból, mások mentális vagy fizikai állapotuk miatt nem alkalmasak az odafigyelést és szorgalmat igénylő napszámra.
Amit ki kell mondani
– Sajnos ki kell mondanom, hogy a munkanélküliek, közmunkaprogramokba bevont emberek mondjuk fele nem alkalmas arra, hogy érdemben foglalkoztassák őket. Sokuk fizikailag nem képesek a szüreti-betakarítási munkákra, mások, tudjuk jól, mentálisan alkalmatlanok: sokan isznak, nem tartják be a munkaidőt, sokukra nem lehet rábízni egy-egy érzékenyebb termény leszedését, akár egy egyszerűbb gép üzemeltetését… – mondja a legnagyobb hazai szakszövetség, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet alelnöke is. Csizmadia György szerint azonban nemcsak a rendszert kellene továbbfejleszteni, hanem a munkamorált is. A másik fő probléma a mezőgazdasági munka szezonális, illetve a közmunkaprogram egész éven át tartó, folyamatos jellege közötti ellentét.
– Az ültetvényeken 90-120 napig van nagyon sok munka, utána még egy nagyobb gazdaság sem tud eltartani több tucatnyi betanított, fizikai munkást. Egyfajta megoldás az lenne, ha az önkormányzati és a mezőgazdasági szféra rotálva adna munkát az állástalanoknak. Másik megoldás lehet, ami ma még nem lehetséges, de jogalkotással megoldható: hogy a közfoglalkoztató önkormányzatok is bérbe adnak munkaerőt (akár úgy, mint a büntetés-végrehajtási intézetek), és ezt a bérmunkaerőt az különféle ágazatok a legégetőbb időszakokban tudnák alkalmazni. Az agráriumon jól járna a nemzetgazdaság, hiszen nőne a termelékenység. Jól jár a munkavállaló is, hiszen a közhasznú státusznál magasabb órabérért dolgozhatna, továbbá jól járna a gazda-gazdaság is – mutat rá Csizmadia György, aki szerint „ma majdnem 300 milliárdot költünk évente a közmunkára, de 4 évre összesen csak 600 milliárd jut vidékfejlesztési és mezőgazdasági munkahelyteremtésre”.
Unott söprögetés helyett
– Egy gyümölcsös, egy szabadföldi zöldségtermesztő gazdaság sokkal inkább igényli a kézi munkát, mint egy szántóföldi kultúra. A közmunkaprogramok bevezetése óta egyre nehezebb megbízható, hadra fogható napszámost találni – panaszolta nemrég az Agrárágazat című mezőgazdasági szaklap hasábjain Süli Zoltán. A zsanai zöldségtermesztő gazda egyetért azzal, hogy a munkanélküliek hadra fogható tömegei ne (csak) segélyből éljenek, hanem munkáért kapott jövedelemből, de úgy tapasztalja: a közmunkaprogram bevezetése óta végképp Romániából kell munkaerőt hozni. – Akár napi majd’ 5 ezer forintot is megkereshetne valaki! Most a városok-falvak főterein a közmunkások megalázó bérért órákig két csikket söprögetnek jobbra-balra, a község főterén… Helyette lelkiismeretesen szedhetnék a répát, a gyümölcsöt. Itt van munka bőven, itt aztán megtanulnának dolgozni a közmunkások ugyanúgy, mint ahogy a parasztok, a gazdák, akik ma is kemény munkát végeznek – érvel a zsanai kertész.
Engedni kéne, hogy mindenki jól járjon
Egy Duna-Tisza közi kertészetvezető szerint az is gond, hogy miután az agrárium kézimunka-igényes ágazatiban is terjednek a kifinomult, gépesített vagy különféle eszközökkel segített technológiái, ezeket nem szabad „szezononként összevadászott” napszámosokra bízni, amikor ezek odafigyelést, kézügyességet, tiszta agyat igényelnek.
Egy Békés megyei gazda arról beszél: a vendéglátó- és építőiparhoz hasonlóan a mezőgazdaság is szezonális, ezért olyan törvényi szabályozás kellene, hogy ha egy közfoglalkoztatott polgár szeretne többet-jobban több pénzért dolgozni időszakos munkavégzés keretében, az kapjon engedélyt napszámba menni. Ezzel 4-6 hónapra mentesítené az állami költségvetést, és a mezőgazdaság se volna bajban a munkaerőhiánytól. Aztán az őszi-téli hónapokra visszavenné őket az állam, akár úgy, hogy premizálja azokat, akik hajlandóak voltak az év másik felében a privát szférában dolgozni.
Motivált magyarok is vannak
Raskó György agrárközgazdász, az Antall-kormány államtitkára, aki maga is gazdálkodik, egyetért azzal, hogy a közmunkaprogramoknak elszívó hatásuk van az agrár-munkaerőre. Szerinte azért még lehet, de mind nehezebb megbízható, teherbíró alkalmazottakat találni. Ugyanakkor úgy véli: miután az állami közfoglalkoztatás elsősorban a más munkára szellemi-fizikai okokból más kevéssé képes polgároknak nyújt lehetőséget, ezért a mezőgazdaságba előbb-utóbb muszáj lesz más forrásból munkaerőt szerezni.
– A megoldás az lenne-lesz, ha a magyar állam könnyít a munkavállalás jogi szabályozásán. Lehetővé kell tenni, hogy az alacsonyabb színvonalon élő például kárpátaljai, erdélyi, vajdasági vagy más munkaerő hozzájáruljon a fejlődni képes magyar mezőgazdasági termeléshez. Tetszik, nem tetszik, tény, hogy a magyar átlaggal szemben ők nagyon motiváltak, hiszen a kinti havi vagy éves jövedelmük sokszorosát kereshetik meg nálunk pár hét-hónap alatt.
Raskó hozzátette: a fejlett országokban a „teljes foglalkoztatottság” valójában 4,5 százalékos munkanélküliséget jelent: ez az a hányad, amely már semmilyen központi munkahely-teremtési szabályzóval, intézkedéssel nem terelhető be az állami vagy magánszektor munkaerő-piacára. – Magyarországon ma körülbelül 6-7 százalékos a munkanélküliség, közel vagyunk tehát ahhoz a ponthoz, amikor a gazdasági prosperitáshoz, növekedéshez szükség lesz munkaerő-behozatalra – prognosztizálta az agrárközgazdász.
Kép, szöveg: KohoutZ