A kétéves bérmegállapodás ellenére újranyitják decemberben a jövő évi minimálbéremelésről szóló tárgyalásokat, mivel a gazdasági teljesítmény a vártnál jobbnak ígérkezik, írja a Népszava.
Ismét megkezdődhetnek a jövő évi minimálbéremelés mértékéről szóló tárgyalások,
ÍGY AKÁR MÉG AZ IS MEGTÖRTÉNHET, HOGY A TERVEZETT 8 SZÁZALÉKNÁL NAGYOBB MÉRTÉKBEN NŐ JANUÁR 1-JÉTŐL A MINIMÁLBÉR.
A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) hétfői ülésén ugyanis a Pénzügyminisztérium olyan, a gazdaság teljesítményével kapcsolatos adatokat ismertetett a munkaadói és a munkavállalói oldallal, amelyek lehetővé teszik a tavaly év végén megkötött kétéves bérmegállapodás felülvizsgálatát.
A bérmegállapodás az idei és a jövő évre is 8-8 százalékos minimálbér- és garantált bérminimum-emelést ír elő, így januártól a minimálbér bruttó 161 ezerre, a garantált bérminimum pedig bruttó 210 600 forintra nőne.
A MEGÁLLAPODÁS AZONBAN AZT IS RÖGZÍTI, HOGY AZ EMELÉS MÉRTÉKÉT FELÜL LEHET VIZSGÁLNI, HA BIZONYOS GAZDASÁGI PARAMÉTEREK A TERVEZETTHEZ KÉPEST MÁSKÉPPEN ALAKULNAK.
A bérmegállapodás
- 2,7 százalékos inflációval,
- 3,9 százalékos GDP-növekedéssel,
- valamint 2,9 százalékos termelékenységnövekedéssel számol az idei évre nézve.
Újratárgyalni akkor lehet a jövő évi összegeket, ha a végleges mutatók legalább 1 százalékkal eltérnek az előrejelzéstől, vagy a három mérőszám összesen legalább 2 százalékos eltérést mutat. Márpedig a Pénzügyminisztérium adatai alapján ez az összességében 2 százalékos eltérés megvalósul:
- az infláció esetében 3,4,
- a GDP-nél 4,8,
- a termelékenység tekintetében pedig 3,9 százalékos növekedéssel számol a szaktárca.
Ezek a számok ugyanakkor magasabbak, mint a jegybank korábbi előrejelzései, a munkaadói oldal ezért további adatokat kért a számítással kapcsolatban, illetve szeretnék tudni azt is, milyen teljesítményre számít a kormány 2020-at illetően – közölte a Népszava érdeklődésére Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke. Mint mondta: a várhatóan december 10-én újrainduló minimálbér-tárgyalásokra nyitottak, ám addig, amíg részletesebb adatok birtokában nem lesznek, nem tud arról nyilatkozni, támogatják-e a 8 százaléknál nagyobb mértékű emelést.
Fajsúlyos kérdés lesz az is, mikortól csökken újabb 2 százalékkal a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó. A jelenlegi forgatókönyv szerint ez csak júliustól csökkenne, a munkaadók viszont szeretnék ennek időpontját januárra előrehozni. A kormány azonban a hétfői VKF ülésen határozottan elzárkózott ettől – mondta Rolek Ferenc.
A jövő évi minimálbéremelés mértékének újratárgyalását a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) kezdeményezte. Kordás László, a MASZSZ elnöke szerint 8 százaléknál nagyobb minimálbéremelésre már az idén is lehetőség lett volna, a MASZSZ emiatt nem is írta alá tavaly a kétéves bérmegállapodást. Mint fogalmazott: ez az álláspontjuk beigazolódni látszik, hiszen az átlagos keresetnövekedés 10 százalék felett van. Így jövőre legalább 10,5-11 százalékos minimálbéremelést szeretnének, hogy „az idén elvesztegetett” 2,5 százalékot be lehessen pótolni.
A téma kapcsán a Népszava felhívja a figyelmet arra is, hogy az Eurostat adatai alapján Magyarországon van a negyedik legalacsonyabb minimálbér az unióban, hiszen csak Bulgáriában, Lettországban és Romániában kapnak kevesebbet a munkavállalók.


