Vannak helynevek, amikről mindenki hallott, mégsem tudjuk az eredetét. Nem csupán az utca embere, hanem a tudomány is (egyelőre) nyitott kérdésnek tekinti az etimológiai feladványt. Ám még ennél is izgalmasabb, hogy mik történtek ezen a területen. A Harangos-tó környéke igazán sok rejtély tudója. Hun csontok, török dúlás, zsidó gyilkosság és a cigányváros rémisztő világa is visszaköszön a néma, mára kiszáradt, lecsapolt tó történetéből.
A Kiskunhalas dél-nyugati részén, az egykori Templomhegy mellett fekvő vizes részről egy 1930-as újságtudósítás így írt: „Koponyák, csontvázak, antik ékszerek és más értékes régiségek hevernek a halasi földekben”. Ebben az időben rendszeresen építkezések és régészeti feltárások zajlottak errefelé. Hunok régi települését, temetőjét sejtették ekkor itt. A Harangos-tó környéke régóta ismert régészeti lelőhely volt. A víz mellett letelepedő népvándorlás kori népcsoportok kedvelt helye lehetett. Megfordultak itt a szarmaták és az avarok is, de találtak itt az ősidőkből való gránit kőbaltát, edénytöredéket, urnasírra utaló jeleket is.
A víz a régi népek és vallások szemében, az életben maradás létfeltétele mellett, fontos szakrális elem is. Az 1910-es években még az izraelita hitközség itt tartott egy igen különleges vallási szokást. Az egyházi újévkor (Rós hásáná) a délutáni ima után a Petőfi utcai zsinagógából a zsidók hosszú sorban a Harangos-tóhoz vonultak bűnbánó imát mondani, amit az előírások szerint természetes vízfelület mellett kellett elmondani. A visszaemlékező szerint szép szimbolikus szertartás, és igazán egyedi látvány volt az Alsóváros utcáin végigvonuló ortodox zsidó, éneklő menet.
(Lakatos fotó)
Több sajnálatos tragédia is fűződik a tóhoz. Az egyik az első világháború utáni gyűlölködésből fakadt. 1920 május 13-án, az Ébredő Magyarok Egyesületének (ÉME) kecskeméti tagjai gyűlést szerveztek és zsidóellenes plakátokat függesztettek ki Kiskunhalason. Két vagy több zsidó személy viszont nem volt hajlandó eltűrni, hogy antiszemita plakátokon gyűlöletet keltsenek, és tiltakozásul letépték az utcai falragaszokat. Az ÉME aktivisták ezt észlelték és két zsidót, Práger Sándort és Schwartz Sándort a városi katonai barakkokba vitték. Ám a helyi katonai városparancsnok megvédte a „gyanúsítottakat”, és elengedte őket. Azt viszont nem tudta megakadályozni, hogy az ÉME tagjai még aznap, az esti órákban felkutassák és megöljék Schwartz Sándort. Volt olyan hivatalos katonai jelentés, ami szerint a gyilkosság után a tetemet a Harangos-tóba dobták.
(Ádám család fotó)
A szélmalmokkal, malmokkal övezett Harangos-tó a dualizmusban és a két világháború között még halászható, nádban, vadkacsában bővelkedő terület volt. Ám száraz időben gyakran nagyot csökkent benne a víz. Ám ekkor még az esős évszakok visszapótolták az elvesztett víztömeget. Télen korcsolyáztak rajta, enyhébb időben mostak is benne, de szemetet is rendszeresen hordtak bele. Sokan fürdésre is használták, ami viszont tragédiával is járhatott. 1931 júniusában így írt az egyik helyi lap: „Pénteken délután hat óra tájban a Harangos-tó körül haladt hazafelé Kalmár Imre. Munkából tért haza és, közben figyelmes lett néhány kisgyerekre, akik a víz partján álltak, és éppen egyik kis társukra kiáltottak rá, hogy: ne menj a vízbe, mert te is úgy jársz, mint Teca. Kalmár Imre erre kíváncsi lett, közelebb ment a kis gyermekcsoporthoz, ahol megkérdezte, hogy miért mondták, hogy úgy jár a kisfiú is, mint Teca. Erre a gyerekek elmondták, hogy egyik játszótársuk, Vajda Teréz, akit ők Tecának hívnak, félóra előtt bement a Harangos tóba fürödni, a vízben alámerült és nem került többé elő. Kalmár rögtön rájött, hogy a kisleány belefulladhatott a tóba és miután megtudta, hogy milyen részen történt a szerencsétlenség, azonnal bement a vízbe és ott valóban rá is talált a kis, két és féléves Vajda Teréz holttestére.”
A tó környékének jellegzetes „településrésze” volt 1945 előtt a cigányváros, a Harangos-telep, a Cserepes. Itt, a mai szemmel borzalmas, őskori körülmények között élt a kisszámú halasi cigányság. Belterjesség, tífusz, lopás, éhínség, razzia, ami jellemezte a két világháború közti időszakot velük kapcsolatban. A helyi média erre még egy lapáttal rátett, és állandóan uszított ellenük. 1928-ban például nem kis gúnnyal írt egy cigányok elleni provokációról, miközben a provokátorokat igyekezett védeni: „Három csacska fiú is kisétált a Harangos-tó környéke felé, elkalandoztak a cigányok sorára is és hogy szórakozásuk teljesebb legyen, egy kis riasztó pisztolyt is vittek magukkal. (…) A fiukban incselkedett a kis ördög. Gondolták, megijesztik a cigányokat. Lőttek tehát a cigányok felé, mire azok ijedten dekkolni kezdtek. Talán még lövészárkot is ásnak, ha nem látják, hogy ártatlan kis durrogtatás az egész. Bátorságot kapnak tehát és előbújnak és a fiuk szemébe vigyorognak. Sokan a purdék közül gúnyosan közelednek is feléjük. Ezt már nem bírták a fiuk. — Hu, az anyátok, hát nem is féltek? — berzenkedett bennük az önérzet és az egyik, aki éppen a kis kutyariasztót fogta, rásütötte azt a közelében álló cigánygyerekre. Persze minden veszély nélkül. A purdé iszonyú visításba tört ki, mert nyilván ő is vallja, hogy jobb félni, mint megijedni. A cigányok pedig erre, öregek és fiatalok összeröffentek és vad dühvel, cigányméreggel elkezdték üldözni a gyerekeket. Azok is futásnak eredtek és Kleofás kegyelmébe ajánlva magukat, menekültek egy ilyen karaván elől.” Egyébként a vizes terület azért is volt népszerű hely a cigányok számára, mert itt tudták ősi szakmájukat a vályogvetést gyakorolni, ami nyári idénymunkaként megélhetési lehetőséget biztosított számukra a 20. század második feléig.
Visszatérve végül az etimológiai kérdésre. Az egyik helytörténész a kérésemre a napokban így foglalta össze a Harangos-tó nevének eredetét: „Nem tudom mikori az elnevezés. Két magyarázatot ismerek. Az egyik az, hogy a templom harangját rejtették a tóba, a másik Nagy Czirok Lászlótól származik, mely szerint eredetileg a kutat hívták Harangos kútnak, és a név ráragadt a tóra is.” Kissé bővebben kifejtve, Egyesek szerint itt állt a város egyik lerombolt temploma, a Templomhegynél. Két feltételezett hadi eseményt is kötnek ide. Egyszer, hogy talán, itt zajlott le az 1492-ben a szétzüllött Fekete sereg szétverése. Esetleg innen nyerte a nevét a terület, mármint azért, mert állítólag a harcok során elpusztult templom harangját a tóba süllyesztették. Mások szerint a 16. században, a török dúlás idején a halasiak iderejtették harangjukat, és innen az elnevezés. Nagy Czirok László néprajzkutató felvetése viszont logikusabb. Egyfelől, mert a 19. század második fele előtt nem lelni a Harangos-tó helynevet. Másfelől, mert akkor ez a terület még valószínűleg a szikes Nagy-tó egybefüggő része volt, ezért aztán nem nevezték el sehogy. A Harangos-kút viszont régebbinek tűnik. Ráadásul Halason, a 18-19. században éltek Harang, Harangi családok, akikről elnevezhették a kutat, majd a kútról a tavat.
Végül lássuk, mit tud a mai kiskunhalasi a mára már eltűnt tóról, aminek nagy részét az 1960-as években lecsapolták és feltöltötték, majd a legnépszerűbb helyi „agora”: a vásártér lett többek között kialakítva rajta. A mai fiataloknak kevés emléke van, de a már a középkorúak sem igen emlékeznek a Harangos-tóra. Viszont az idősebb halasiak szívesen osztották meg emlékeiket. Főként az alacsony vízállás, a korcsolyázás, a vályogvető cigányok és a sziksó gyűjtése maradt meg bennük:
„… gyermekkoromban odajártunk, csúszkálni, amikor befagyott, olyan sok víz sosem volt benne, hogy fürödni lehetett volna, hogy miért az volt a neve nem tudom, csak amikor száraz volt lehetett benne söpörni sziksót, amit az anyukám súrolásra használt…”
„… eléggé kicsi voltam, de arra emlékszem, hogy amikor a nagymamám és a nagybátyám minden reggel kihajtották a kb.10 libát a tóra, egész nap kint voltak. Sokat pancsoltam is a vízben.”
„Harangos-tó? Régen a református templom harangját elásták a beolvasztás elöl és a föld elnyelte? És soha nem találták meg! A nagymamám régen sziksót szedett a szappanfőzéshez.”
„Amikor én először jártam a Harangos tó környékén, akkor ott már nem volt víz. Csak annyit tudok, hogy Apámék gyerekkorában a Szondi utcában laktak. A 30-as években fából faragott magának korcsolyát és azzal körbe tudta korcsolyázni a várost.”
„…a Ván kertészet jelenlegi dombján volt egy templom v kápolna. A török közeledtével ennek a templomnak a harangját bedobták a környező mocsárba, hogy ne lehessen ágyút önteni a török katonáknak. Ez sikerült viszont török után meg már nem találták meg. Így a halasiak ezt a környező tavat nevezték el Harangos tónak. Az apai nagymamám a Bajnok utcában lakott és sokat voltam nála, így télen is. Rendkívül kedvelt helye volt az akkori fiatalok korcsolyázási lehetőségének. Kapcsolódott a Halas körbe korcsolyázási tavaihoz (Nagy-tó, Sóstó, Járószék) Így a bátrabbak ki is használták Halas ilyen lehetőségét. Ez ötvenes évek vége, hatvanas évek.”
„Nagybátyám mesélte, hogy gyerekkorában hallotta, (szájhagyomány) hogy a törökdúlás előtt a város összes harangját (reformátusok voltak) elásták a tóba. De, hogy ettől lett Harangos tó, vagy nem ettől azt nem tudni.”
„Én sokat korcsolyáztam, hokiztam a haverokkal. De akkor még a Harangos tóról elindulva el lehetett korcsolyázni a Kertész utcáig.”
„Sajnos, keveset tudok segíteni! A név eredete: a törökök elől mentendő, a templom harangját a tóba süllyesztették. Utóbb soha sem került elő! Legenda. Valójában már én is csak a kiszáradt, feltöltött helyére emlékezem. Hogy mikor száradt ki, vagy csapolták le, nem tudom. Vásártér lett. Előbb csak az állatvásár rész. (…) Édesapámtól még annyit hallottam mesélni, hogy az ő fiatal korában a várost körbe lehetett korcsolyázni a Harangostól a Nagy-tóig. (Sőt a vasút másik oldalán is meg lehetett tenni egy hasonló félkört. Gyerekként ő is inkább ott, a Majsai-út környékén volt sokat.) A „Harangos-telep” van még az emlékeimben, de ez is csak, mint szó-beszéd, magam soha nem jártam arra. (Cigánytelep volt.)”
„Úgy emlékszem, négy tó is volt a közelben, illetve öt: a Sóstó, a Fehértó, a Natkai, a Nagy tó (a cigánynegyed, a Szabadkai útnál és végül, a Harangos tó. Csak arra emlékszem, hogy kiszáradva bár, de még meg volt. Az egyik fiákeres arra lakott. Különben két fiákeres volt, az egyik a Posztpisl bácsi, a másik talán Segesvári? Az utóbbi apámnak is fuvarozott.”
„Az 1960-as évek végén kacsákat neveltünk, kihajtottuk, reggeltől estig ott voltak a tavon, és nem lopta el senki. Később már maguktól is haza jöttek. 1970-es években sok homokot odahordtam feltöltés céljából, társadalmi munkában. Mások is hordták, és így lassan eltűnt a tó helye is.”
„…én csak a kiszáradt medret ismertem, ahol a romák sok vályogot vetettek.”
Köszönet az adatközlőknek!
Végső István