Mi, hétköznapi emberek nem tudhatjuk, hogyan működik a vírus. De azt tudhatjuk, hogyan reagál(t) a lelkünk eddig és most, és ezek tanulságos dolgok. Lássuk sorrendben!
1. Kulcsszó: változás. Az első, amit a járvány kitörésekor megéltünk, a változás volt. Az ember általában rosszul reagál mindenre, ami új, ami kizökkenti a megszokott kényelemből. Márpedig a nyugati ember 60-70 éve nem tapasztalt járványt és nélkülözést: hogy maszkkal kell védekezni egy fertőzés ellen, hogy sorban kell állni lisztért és vitaminért, hogy halálos vírus fenyegeti a létbiztonságát. Ezt sem az elmének, sem a pszichének nem könnyű megemésztenie.
Tanács: fejlődés. A változás ugyanakkor jó lehetőség arra, hogy átgondoljuk, mi igazán fontos, mit csináltunk jól vagy rosszul korábban, sőt: a változás a legjobb recept a személyiség fejlődésére. Elég csak a magyar népmesék lélektani-spirituális tanítására gondolni, ahol a pozitív jellemfejlődést mindig egy váratlan változás (sárkány, vihar, veszteség) indítja el.
2. Kulcsszó: félelem. Az élettapasztalat azt mutatja, hogy általában jobban félünk, mint amennyire valóban indokolt. A félelem azért kínzó mert erősebb, mint a józan ész – az érzés mindig erősebben hat ránk, mint a logika. Nem csoda, hogy több kutatás sejteti az összefüggést a Covid lefolyásának súlyossága és aközött, hogy az illető hajlamos-e a szorongásra, félelmekre. (Az is közismert, hogy az elhízottság nagyobb kockázatot jelent a Covid fertőzés kimenetelét illetően. A kövérség oka pedig gyakran rejtett félelem, ami ellen a lélek a testben vastag, meleg, puhán védelmező réteget épít fel.)
Tanács: cselekvés. A félelemre ritkán gyógyszer az elmés okoskodás. A legjobb, ha a test és az érzelmek felől közelítünk. A kíméletes testmozgás oldja a tépelődő, szorongó elme görcseit. Az érzelmekre pedig jótékonyan hat az elmélyülés, az ima; vagy olyan hiteles szakember (orvos, gyógyszerész, gyógyító, lelki ember), akiben hiszünk.
3. Kulcsszó: karantén. A karantén tömegeket döbbentett rá az életük hiányosságaira. Jelképes, hogy a barkács-áruházláncok forgalma nőtt a tavalyi első kijárási korlátozások idején – az emberek elkezdték javítgatni a lakásban mindazt, amire addig nem volt idejük. Kisebb-nagyobb hibák a magánéletünkben is vannak, az összezártság pedig felszínre hozta ezeket a szőnyeg alá söpört párkapcsolati, családi problémákat.
Tanács: önismeret, terápia. Ha fáj a fogunk, fogorvoshoz, ha rossz a kocsi, szervizbe megyünk – de ha belül fáj valami, vagy elromlanak a kapcsolataink, akkor hagyjuk elmérgesedni a bajt. Még mindig abban a buta (Kádár-kori) tévedésben vagyunk, hogy pszichológushoz, terápiába a „bolondok” járnak. Pedig amikor az ember szembeszáll egy lelki problémával, szenvedéssel, félelemmel, gyásszal, rosszkedvvel, akkor a folyamat végén mindig magasabb szintre jut, mint ahol volt. Aki hajlandó meglátni a személyisége elakadásait, egy önismereti „terápia”, beszélgetés után nem a korábbi szinten stabilizálja az életét, hanem új lelki erőkkel gyarapszik.
4. Kulcsszó: gyász. Minden veszteség gyásszal jár, és a gyász 4 szakaszának teret kell adni. Mit veszítettünk a Covid-járványban? Először azt az illúziót, hogy minket nem fenyeget semmi veszély. Aztán elvesztettünk családtagokat, barátokat, ismerősöket; sokan a munkahelyüket, a cégüket. A gyász első fázisa a tagadás: a lélek így védekezik az elsőre felfoghatatlan, fájdalmas veszteségtől. Sokan ezért tagadják a járványveszélyt. A második fázis a düh, amikor a gyász fájó érzéseit mások és/vagy a körülmények hibáztatásával próbálja enyhíteni az ember. Sokan ezért haragszanak a korlátozások, a sorban álló emberek, az orvosok, a maszkot (nem) viselők miatt… A harmadik fázis a fásultság, amikor már belátjuk a veszteség tényét, de még nem bírjuk elfogadni. A negyedik fázis pedig már a feldolgozás szakasza, amikor újrarendezzük az életünket, mérlegre tesszük a korábbi időszakot, és áthozzuk az új életünkbe a tapasztalatot, az átmentett értékeket.
Tanács: feldolgozás. A Covid szempontjából ez például azt jelenti, hogy mivel részben az életmódunk okozta a világjárványt, célszerű a környezetszennyező fogyasztói kultúránkon változtatni… Itt is igaz az előbb tétel: egy bölcsen végigvitt gyászfeldolgozás végén az ember a korábbinál magasabb szinten teremti újjá az életét.
5. Kulcsszó: paranoia. Az ember két okból lesz (nem klinikai, hanem hétköznapi értelemben) „paranoiás”. Amikor nem tudja megmagyarázni a körülvevő világot, vagy ha túl fájdalmas, ijesztő a külvilág. A lélek ilyenkor hajlamos olyan teóriákkal „kiegészíteni”, „magyarázni” a „valóságot”, amik értelmezik számára a megmagyarázhatatlant. Ezért övezi annyi fals teória a ma is alig felfogható trianoni drámát, és ezért keveredik a hülyeség és a hitelesség, amikor egy ismeretlen vírus felborítja az életünket. Egy kis „paranoia”, gyanakvás sosem árt, mert körültekintővé teszi az embert. De ha minden felelőtlen baromságot és átlátszó összeesküvés-elméletet elhiszünk az internet sötét bugyraiból, akkor nem körültekintővé, hanem védtelenekké és összezavartakká válunk.
Tanács: kritikus józanság. Ne akármilyen netes forrásból, ne hozzá nem értő laikusoktól tájékozódjunk, hanem olyan szakemberektől, akinek a szakmai és emberi értékeiben megbízunk.
6. Kulcsszó: nyereség. Amikor bajba kerülünk, megnő az együttműködésre való hajlam, mert az ember ráérez, hogy egymagában sérülékeny. Csakhogy a modern ember már elfelejtette, mi az önzetlenség, hogyan kell a közösség érdekét a sajátja elé helyezni. Most leckét kaptunk abból, hogy emlékezzünk: csak együtt tudjuk megoldani a nagy problémákat, és nem lett volna szabad eljátszani az olyan közbizalmi fórumok bizalmát, mint a sajtó, a gyógyítás, az államok kormányzása. A Covid-járvány is bizonyította, hogy nem vagyunk még képesek az igazi együttműködésre – és ez nagy baj, mert súlyos kihívások várnak ránk. A klímaválság, a migráció, a robotok, a túlnépesedés csak együtt kezelhetők, globális szinteken.
Tanács: együttműködés. Fel kell ismernünk, mi és mi nem fontos az életünkben, és a fontos dolgok sorában kell legyen a Másik Ember, a közösség érdeke is.