Aleksandar Vucic szerb elnök keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Szerbiában, különösen Belgrádban újra kritikussá vált a koronavírus-helyzet, ezért a hétvégétől újra kijárási korlátozást vezetnek be. Vucic azt mondta, a tilalom részleteiről később tárgyal majd a járványügyi védekezésért felelős csoport, de ő maga szeretné, ha a pénteken délután hattól hétfőn hajnali ötig érvényben lévő korlátozás nemcsak Belgrádra, hanem Szerbia egészére vonatkozna.
A helyzet Belgrádban a legrosszabb, de Szerbia más nagyvárosaiban is növekedett a koronavírus-fertőzöttek száma. A keddi adatok szerint 13 fertőzött halt meg, és 120 ember van lélegeztetőgépen, Vucic azt mondta, a járvány kitörése óta ez volt a legpusztítóbb nap az országban.
A kormány ezért
szerdától megtiltotta az 5 fősnél nagyobb csoportok gyülekezését is, erre jön még péntektől a kijárási korlátozás,
amit Belgrád vezetése a kormánytól függetlenül is szeretne bevezetni.
Vucic azt mondta, legnagyobb gondja jelenleg az emberek védelme, ezért igyekeznek több lélegeztetőt beszerezni, és naponta 9000 embert tesztelnek. Az elnök a lakosság együttműködését és a népszerűtlen korlátozó intézkedések betartását kérte. Elmondta azt is, hogy
továbbra is a Vajdaság számít a vírus által legkevésbé érintett területnek az országban.