Legközelebb február második felében vizsgálják felül, hogy fenntartsák-e a védelmi intézkedéseket. A hvg.hu beszámolója.
Március 1-ig fenntartja járványügyi védelmi intézkedéseket a kormány – jelentette be Gulyás Gergely Miniszerelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón. A miniszter szerint kérni fogják az országgyűlést, hogy a parlament hosszabbítsa meg a járványügyi veszélyhelyzetet.
Március elsejéig biztos nem térhetnek vissza intézményeikbe a középiskolások.
– Azt reméljük, hogy az érettségiig esetleg megtörténhet ez – mondta Gulyás Gergely. A védelmi intézkedések fenntartását február második felében felülvizsgálják.
Két esetben lehet akkor enyhítés: ha jelentősen csökken a fertőzöttek száma, illetve, ha van elég vakcina.
A miniszter azt mondta, hogy a novemberben hatályba lépett intézkedésekkel sikerült megfékezni és kordában tartani a járvány terjedését, de oltás hiányában bármilyen enyhítés romláshoz vezethetne. „Tudjuk, hogy nehézségekkel jár a szabályok betartása, de köszönettel tartozunk azért, hogy a magyar állampolgárok nagy többsége betartotta a szabályokat – mondta, majd megköszönte az ápolók orvosok, szociális ellátó intézményekben dolgozók munkáját.
Miután az oltás önkéntes, mindenki eldöntheti, mivel oltatja be magát. A kormány úgy döntött, hogy az engedélyezési eljárást felgyorsítandó, minden a világon alkalmazott vakcinát, amellyel több mint 1 millió embert oltottak be, engedélyeznek, megkaphatja a felhasználási engedélyt. Felhasználás előtt minden behozott vakcinát az NNK ellenőrzi. Gulyás közölte, a veszélyhelyzeti felhasználás azt jelenti, be lehet hozni a vakcinát, csak alkalmazás előtt ellenőrizni kell.
A miniszter jelezte azt is, hogy tudatában vannak a vendéglátóipar járványhelyzet okozta nehézségeivel, ezért úgy döntöttek, hogy a közigazgatási hivatalok mindent megtesznek a bértámogatások kifizetésének felgyorsítása érdekében. Gulyás szerint összesen 27 milliárdos támogatási igény érkezett, ebből 7 milliárdot fizettek már ki, ami körülbelül 100 ezer ember munkahelyének megóvását jelenti. Azt is mondta, hogy
ha enyhítés lesz, akkor először a vendéglátóhelyeket nyitják ki.
“Ehhez azonban vakcina kel.”
A teljes cikk itt olvasható: hvg.hu