A bácsalmási Járóbeteg Szakellátó Intézmény pénteken adott ki közleményt, amelyben arról tájékoztatja a betegeket és a közösségi oldaluk követőit, hogy az intézményt vezető Dr. Tanács Róbert koronavírussal fertőződött meg. A vírust vélhetően itthon, Magyarországon, egy vírushordozó orvos kollégájától kaphatta el, erre a kontaktkutatás derített fényt, az orvos az egynapos ausztriai tartózkodása alatt pedig már tüneteket produkált.
„Tájékoztatjuk Önöket arról is, hogy Dr. Tanács Róbert a közvetlen családtagjain kívül – sem betegeit, sem munkatársait vagy ismerőseit nem fertőzte meg a vírussal, mely maszkviseléssel, felelős távolságtartással előzhető meg! Ezúton szeretnénk megköszönni a számtalan érdeklődő, jó szándékú telefonhívást. Dr. Tanács Róbert egyelőre a vírusra jellemző általános tünetekkel kiskunhalasi Fertőző Járványkórházban lábadozik, családja pedig karanténban van.”
– áll a közleményben.
A hivatalos közösségi oldalon arra is figyelmeztetnek: azokkal szemben, akik a közlemény tartalmától, vagyis a valóságtól eltérő álhírt, rémhírt terjesztenek az üggyel kapcsolatban, minden esetben jogi eljárást kezdeményeznek.