Nem kapnak annyi plusz pénzt idén ősszel a nyugdíjasok, mint tavaly. A KSH jelentése szerint ugyanis az áremelkedés nem haladta meg az év eleji nyugdíjemelés mértékét, vagyis a számok alapján nincs szükség korrekcióra. A kormányzat szerint viszont a nyugdíjprémiummal várhatóan számolhatnak.
A novemberi visszamenőleges nyugdíjkorrekció alapja a nyolc havi átlagos infláció mértéke. Tavaly év elején például mindössze 1,6 százalékos nyugdíjemelést kaptak az idősek, ám az infláció ennél nagyobb volt, és a kettő különbözetét megkapták novemberben. A pluszpénz mértéke a nyugdíj összegétől függött, de egy 125 ezer forintos átlagnyugdíj esetén 12 ezer forint többletet biztosított.
A jogszabály szerint, ha a fogyasztói árak növekedésének mértéke legalább 1 százalékponttal meghaladja az év eleji nyugdíjemelés mértékét, akkor visszamenőleges hatállyal kiegészítő nyugdíjemelést, vagyis korrekciót kell végrehajtani. Ha ennél kisebb az eltérés, akkor novemberben egy összegben kapják meg a különbözetet az idősek.
Idén januárban ugyanis 3 százalékkal nőttek a nyugdíjak, viszont a KSH legfrissebb adatai szerint az infláció nem éri el a 3 százalékot, a fogyasztói árak átlagosan csak 2,6 százalékkal nőttek. Vagyis az áremelkedés nem haladta meg az év eleji nyugdíjemelés mértékét, így kompenzációra sincs szükség.
Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára ugyanakkor azt nyilatkozta: mivel jól teljesít a gazdaság, idén is számíthatnak nyugdíjprémiumra az idősek. A jogszabály szerint akkor kaphatnak novemberben prémiumot a nyugdíjasok, ha a magyar gazdaság növekedése meghaladja a 3,5 százalékot, miközben a költségvetési hiány mértéke is a tervek szerint alakul. Tavaly a nyugdíjprémium maximum összege 12 ezer forint volt – írja a pénzcentrum.hu.