A saját otthona mindenki számára a biztonságot és a békét jelenti, egy stabil pontot ebben az állandóan változó világban. Csakhogy soha ne feledjük, hogy akadnak olyan emberek, akik viszont prédaként tekintenek rá, és amint lehetőség adódik, szívesen eltulajdonítanának egyet s mást.
A betöréses lopások hazánkban is igen gyakoriak, ezért bárhol is élünk az országban, nem ülhetünk tétlenül abban bízva, hogy majd pont mi leszünk azok, akit biztosan soha nem fognak kirabolni. Előrelátónak kell lenni, és gondoskodni a védelemről, például egy Nívó egyedi bejárati ajtó segítségével.
Sehol sem vagyunk biztonságban
Az ORFK legfrissebb felmérése szerint a tavalyi évben a fővárosban történt a legtöbb vagyon ellen elkövetett bűncselekmény, 100.000 lakosra vetítve 33 bűneset jutott. Ezt követi Heves vármegye, ahol 21 rablás jutott 100.000 lakosra.
Borsod, illetve Somogy vármegyében ez a szám 17, Bács-Kiskunban pedig 16. Nem soroljuk fel az összes adatot, de annyit még elárulunk, hogy a legalacsonyabb számokat Békés, Vas, valamint Zala vármegyében mérték.
Ebből is kitűnően látszik, hogy a betörők az ország minden pontján garázdálkodnak, így sehol sem vagyunk tökéletes biztonságban. A betörések elleni védelem tehát nem túlzott óvatosság, hanem nagyon is lényeges vagyonbiztonsági kérdés.
Sokan azonban leragadnak a biztonsági kameráknál és a riasztóknál (vagy akár csak a kamerát jelző figyelmeztető feliratnál), ami önmagában közel sem elegendő. Hiszen egy agyafúrtabb rabló könnyedén hatástalanítja ezeket a készülékeket, ha pedig nem kértünk hozzájuk távfelügyeleti szolgáltatást sem, akkor bottal üthetjük a tettes nyomát.
Érdemes inkább a mechanikai védelemre helyezni a hangsúlyt, ami a betörésbiztos bejárati ajtókat jelenti. Ezek ugyanis valóban képesek meggátolni, hogy a rabló bejusson az ingatlanba.
Hová törnek be a rablók?
Néhány éve végeztek egy kutatást, melyben betöréses lopások már letartóztatott elkövetőit kérdezték meg arról, hogy melyek a legkedveltebb célpontjaik.
Ebből kiderül, hogy a bűnözők elsősorban családi házakba szeretnek betörni, ezt követik a társasházi-, panel- és végül a sorházi lakások. Az elkövetők döntő többsége a nyílászárókon keresztül jutott be az ingatlanba, tehát ezért is lényeges, hogy ezeket a részeket kiemelten védjük.
Egy masszív, betörésbiztos ajtó kellő védelmet ad, hiszen még célszerszámokkal sem lehet egykönnyen megrongálni; márpedig a bűnözők nem a nehéz kihívásokat, hanem a könnyű prédákat keresik, így jó eséllyel hamar feladják a próbálkozást.
Mit visznek magukkal a betörők?
A statisztikák szerint a rablók elsősorban készpénzt, ékszereket, értékes műszaki cikkeket (laptop, mobiltelefon, tablet stb.), kerti gépeket, egyedi vagyontárgyakat (pl.: festmény, szobor) keresnek és visznek magukkal betöréskor.
Ha fontos értékeink védelme, ne engedjük, hogy bűnözők zsákmánya legyen! Szereltessünk be egy biztonsági ajtót, és tartsuk távol azokat, akiknek semmi keresnivalója nincs az otthonunkban!