Kiskunhalas nem tud régióközponttá válni, hiába van meg szinte minden adottsága hozzá. A döntéshozók másképp gondolják.
A pénteken (2016. június 10.) megjelent Magyar Közlönyben tették közzé a Kormány 134/2016. (VI. 10.) Korm. rendeletét az állami köznevelési közfeladat ellátásában fenntartóként részt vevő szervekről, valamint a Klebelsberg Központról. Ebben (ld. 8. old.) az állami köznevelési közfeladat ellátásában fenntartóként részt vevő tankerületi központok feladatellátási területét is közlik, mely szerint Kiskunhalasnak nem jutott szerep, ehelyett Kiskőrös kapta meg a feladatot.
Több pedagógust megkérdeztünk, akiknek egybehangzó véleménye szerint a döntés teljesen logikátlan, előnytelen helyzetbe került ezáltal Kiskunhalas, és az oktatási térségi központi szerepe is jelentősen csökkenhet.
Fontos megemlíteni ezek mellett, hogy a szakképzési központ és a felnőttképzés viszont továbbra is halasi központú marad. Az is megtudtuk, hogy a tankerület kiskunhalasi irodája sem zár be, továbbra is üzemelni fog.