Szombaton délelőtt elballagtak a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola végzős diákjai. Ez az utolsó olyan évfolyam, ahol négy osztályt búcsúztattak a nagymultú iskolában.
A nyolcadikosokon kívül elballagtak azok a hatodikosok is, akik a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium hatosztályos képzésében folytatják tanulmányaikat. A búcsúztató ünnepségen diákokat, tanárokat és szülőket is részesítettek elismerésben.
Az év tanulója: Viszmeg Andrea
Tanulásért: Cziczelszki Eliza, Kű Zsombor
Az év sportolója: Bíró Dániel, Ritter Regő, Zseni Zsombor
Az év közösségi embere: Koklár Zsófia, Kovács Péter, Nagy-Farda Imre
Kultúráért: Cziczelszki Eliza
A 2020/21-es tanévben kitűnő tanulók:
Konkoly László (6.a), Pesti Dániel, Cziczelszki Lili, Kovács Karina, Molnár szabina, Barta Noémi, Juhész-Rébék Hanna, Hődör Péter Zoltán, Zákány Tamás
A 8 éven keresztül kitűnő tanulók:
Bíró Dániel, Szabó Hédi, Cziczelszki Eliza, Kű Zsombor, Bálint Gellért, Viszmeg Andrea, Rozsnyai Levente, Zseni Zsombor
SZMK-s szülők:
Csapóné Földes Beáta, Kűné Patak Erika, Kovács Erzsébet, Farkasné Lukács Anikó, Csősz Szilvia, Tóthné Jónás Anita, Kókai Katalin, Langó Edit, Ilcsik Annamária, Vass Erika
Pro Beneficio-Jótéteményért: Farkasné Lukács Anikó (szülő)
Pedagógus kitüntetések:
Pedagógus Szolgálati Emlékérem: Opóczki Sándorné, Árendás Rozália
Kiskőrösi Tankerületi Központ díszoklevele: Barcsik Beáta
Arany Penna: Opóczki Sándorné, Dr Makay Gáborné
Pro Iuventute – Ifjúságért: Zseni Zsófia
Fotók: Sebestyén István