Szép sikert ért el a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Mezőgazdasági, Közgazdasági és Informatikai Szakközépiskola csapata az országos orosz műveltségi vetélkedőn.A döntő szeptemberben lesz.
A Tolsztoj Társaság által meghirdetett orosz műveltségi vetélkedőre iskolánkból 7 csapat nevezett.
Közülük a 11. béseké (Eszik Viktória, Gulyás Etelka, Kozla Henrik Márk, Vég Vivien) a részt vevő 107 csapatból bekerült az első 20-ba, és így a szeptemberben a Lakiteleki Népfőiskolán megrendezendő 2. fordulóba.
Ehhez hat összetett feladatot kellett megoldaniuk az orosz történelem, irodalom, képző- és filmművészet témakörében, valamint a kreativitásukat is próbára tették, hiszen fogalmazásokat, képeket, sőt, filmet is kellett készíteni.
A versenyzők felkészítő tanárukkal, Balog Lajossal együtt izgatottan várják a szeptemberi döntőt, amelynek tétje egy szentpétervári utazás.
forrás: teko-halas.hu