Ma délután rendkívüli ülést tartott Kiskunhalas képviselő-testülete. .
Fülöp Róbert polgármester napirend előtt jelentette be, hogy a Sikeres Halasért Társaság tagjai – Tapodi Attila, Váradi Krisztián és Vízkeleti Szabolcs – képviselő csoportot alakítottak. A csoport vezetője Vízkeleti Szabolcs.
Mindössze öt előterjesztést tárgyalt ma város új testülete. Az Önkormányzati Érdekegyeztető Tanácsba Fülöp Róbert polgármester a két alpolgármestert, Farkas Dánielt és Szűcs Csabát javasolta. A testület a javaslatot egyhangúlag megszavazta.
Mint kiderült,az alakuló ülésen tévesen állapították meg Farkas Dániel alpolgármester illetményét, amelyet korrigálni kell az alábbiak szerint:
A Képviselő-testület a 2014. október 22-i alakuló ülésén a 283/2014. Kth számú határozatával megállapította Farkas Dániel alpolgármester illetményét. Az illetmény megállapítására tévesen 2014. október 12-től került sor. Tekintettel arra, hogy az alpolgármester megválasztásának időpontja 2014. október 22. napja, a 283/2014. Kth számú határozatot javítani szükséges.
Határozati javaslat így szólt: Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 283/2014. Kth számú határozatát hatályon kívül helyezi. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Farkas Dániel alpolgármester illetményét a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX tv. 80.§ (1) bekezdésében foglaltak alapján 2014. október 22. napjától állapítja meg.
A javaslatot csak Patocskai Tamás jobbikos képviselő nem szavazta meg.
Halasinfo


