Egy forró teával és apró meglepetésekkel készülnek fiatalok szombat délelőttre. A Hősök terén már reggel 8 órától várják az arra járókat.
A Proaktív – Fiatalok a Jövőért Egyesület tagjai – karácsony alkalmából – teaosztással készülnek. – Régóta megfogalmazódott többünkben, hogy szeretnénk tenni ezért a térségért valamit, ami tőlünk fiataloktól telik, emiatt döntöttünk úgy egy spontán baráti beszélgetés alkalmával, hogy ennek egyesületi keretet is adunk – mondta el a Halasinfonak Kollár Leila, az egyesület elnöke. A néhány hónapja létrejött szervezet honlapján az olvasható, elsősorban a Dél-Alföldön élő fiatalok számára, illetve segítségükkel szeretne programokat, megmozdulásokat szervezni, amivel „színesebbé tehetik az itt élők mindennapjait”.
Első megmozdulásuk tehát december 22-én szombaton délelőtt a Hősök terén a karácsonyi teaosztás lesz, ahol a tea mellett hűtőmágnesekkel és egyéb apróságokkal is készülnek az arra járók számára.