Vasárnap nyitja meg kapuit a Kunsági Kerékpár – Kölcsönző Hálózat a térség 5 településén köztük Kiskunhalason is. Városunkban a tervezett két helyszín közül csak az egyik indul be június 1-én.
A Kunsági Kerékpár – Kölcsönző Hálózat flottája az 5 településen, összesen 50 db CSEPEL kerékpárból áll. Egy jármű bérlése 200 forint lesz óránként, 1200 forint egy napra, 2000 forint pedig egy hétvégére. (A kölcsönzési díj azért ilyen alacsony, mert a bringákra reklámok kerülnek.)
A kerékpárokkal akár hosszabb túrákat is lehet majd tenni Soltvadkertre, Halasra vagy akár Kiskőrösre is, úgy hogy azokat nem kell visszahozni, mivel ott is lesznek kölcsönző pontok. A hálózat ünnepélyes megnyitása szombaton azaz május 31-én lesz Soltvadkerten, a gyermeknapi rendezvénysorozat keretében.
Kiskunhalason két helyszínen lesz elérhető a szolgáltatás. Június 1-én azonban csak az egyik, a Sóstófürdőn kialakított kezdi meg működését. A Halasthermál Kft. kempingjében – az üzemeltető kérésére- június 12 után lesz elérhető a szolgáltatás.