NICS Kupa 2020. november 15-16. Hódmezővásárhely – A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői a hétvégén az I. NICS Kupa Úszóverseny 2. versenynapján vettek részt Hódmezővásárhelyen. Novotny Attila és Csontos Kristóf tanítványai 50, 100 m-es számokban valamint 200m vegyesen rajtoltak a szigorú járványügyi előírások betartásával, zárt kapuk mögött megrendezett programon.
Aranyérmet szereztek Kiss Panna, Schmél Edna, Bakró-Nagy Dániel és Paplogó Hunor, mellettük még Kovács Ádám és Tóth Benjamin is feliratkozott az éremgyűjtők sorába. Úszóink a 39 nevezésből 27 alkalommal meg tudták javítani egyéni legjobb időeredményeiket. Bereczi Áron, Kiss Panna, László Dávid, Paplogó Hunor, Patocskai Csenge és Tóth Benjamin minden versenyszámában egyéni csúcsot úszott.
Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Merkbau Zrt. támogatásával készülő versenyzőink 4 arany-, 1 ezüst-, 8 bronzérmet és 11 pontot érő helyezést szereztek, és reménykednek, hogy a járványhelyzet ellenére is folytathatják felkészülésüket a 2020-21-es bajnoki szezonban.
Dobogós és pontszerző helyezések
KISS PANNA (2010) 1 arany – 50m hát, 1 ezüst – 100m mell, 200m mell, 6. hely – 200m vegyes
SCHMÉL EDNA (2011) 1 arany – 200m vegyes, 2 bronz – 50, gyors, 50m hát
BAKRÓ-NAGY DÁNIEL (2004) 1 arany – 50m hát, 2 bronz – 50m gyors, 200m vegyes, 4. hely – 100m gyors
PAPLOGÓ HUNOR (2011) 1 arany – 100m pillangó, 2 bronz – 50m gyors, 50m hát
KOVÁCS ÁDÁM (2003) 1 bronz – 50m hát, 4. hely – 50m gyors, 200m vegyes, 7. hely – 100m gyors
TÓTH BENJAMIN (2008) 1 bronz – 100m pillangó, 4. hely – 200m vegyes, 7. hely – 100m gyors
ORBÁN NOA (2010) 4. hely – 100m pillangó, 7. hely – 200m vegyes
LÁSZLÓ DÁVID (2008) 4. hely –100m mell
FEHÉR RÉKA (2009) 6. hely – 50m hát
Összesítés: 4 arany-, 1 ezüst-, 8 bronzérem, és 11 pontszerző helyezés
Juhászné Kleczli Katalin