November 10–11-én országos konferenciát tartottak az Óbudai Múzeum szervezésében, amelyen Végső István (MNL OL) segédlevéltáros, történész tartott előadást egy olyan iratról, amely kapcsán idén feltárás indult a Bécsi kapu téri levéltári palota udvarán.
„Itt” címmel kétnapos helytörténeti konferenciát rendeztek az Óbudai Múzeumban. Az ország minden tájáról érkeztek történészek, muzeológusok, levéltárosok és múzeumpedagógusok. Kitűnő, új kutatásokon alapuló szakmai előadások hangzottak el.
Végső István segédlevéltáros (MNL OL) a Dark heritage (Sötét örökség) szekcióban tartotta meg előadását a Magyar Nemzeti Levéltárban őrzött, az „1945 – Kereszttűzben” című kiállításban is megtekinthető iratról és annak sorsáról. 1945 márciusában jelentés készült a Bécsi kapu téri levéltári palota udvarán található tömegsírról, ahová német katonákat temettek el. Nyolcvan év elteltével derült ki, hogy a sír exhumálása nem történt meg.

A kutató erről, annak hátteréről, következményeiről, a feltárásról, valamint a megvalósult kiállításról is beszélt.



