A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapja alkalmából a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ünnepséget tartott. A rendezvényen ünnepélyes keretek között vették át a települési mentőcsoportok a nemzeti minősítő okleveleiket, valamint elismerésben részesültek azon önkéntes mentőszervezetek, akik kimagaslóan hajtották végre feladataikat.
A települések polgármesterei aktív szerepet vállalnak a mentőcsoportok szervezésében és felkészítésében, későbbi tevékenységükben. Az ünnepségen Kiskunhalas, Mélykút, Ballószög, Bugac polgármesterei személyesen vettek részt. Gödön Sándor tűzoltó ezredes, a Bajai Katasztrófavédelmi Kirendeltség polgári védelmi felügyelője ünnepi beszédében szólt arról, hogy az elmúlt években a megszaporodtak az emberéletet is követelő természeti katasztrófák. Természeti csapások mindig is lesznek, de nem feltétlenül válnak pusztító katasztrófává, ha megtesszük a szükséges lépéseket – hangsúlyozta. Beszédében kiemelte, hogy az elmúlt négy év során a katasztrófák megelőzése érdekében az egész országot átölelő önkéntes programot hirdetett a katasztrófavédelem.
A katasztrófavédelmi önkéntesek települési, járási, megyei és központi szinten vállalják, hogy szükség esetén, segédkeznek a hivatásos egységeknek a különböző kárhelyek felszámolásában. Az ünnepi állománygyűlésen elismeréseket és nemzeti minősítő okleveleket adott át Dr. Farkasinszki Lóránt tűzoltó ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója a megye önkéntes mentőszervezeteinek 2016. évi kimagasló teljesítménye elismeréseként.
Elismerésben részesült többek között a Kiskunhalas Járási Önkéntes Mentőcsoport tagszervezete: Dél-Magyarországi Tűzoltó Műszaki Mentő Egyesület, a Kiskunmajsa Járási Önkéntes Mentőcsoport tagszervezete: Kiskunmajsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Felső-Bácskai Önkéntes Mentőcsoport tagszervezete: Mélykúti Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Elismerést kapott Süli Jenő, a Kiskunhalas Települési Mentőcsoport tagja is.
2016-ban folytatódott a települési mentőcsoportok megalakítása és megyénkben 13 mentőcsoport tett tanúbizonyságot minősítő gyakorlat keretében arról, hogy katasztrófahelyzetekben azonnali képes segítséget nyújtani a hivatásos erők mellett településüknek. A minősített szervezetek számára egy igazoló (nemzeti minősítő oklevelet) okiratot is átadtak, amely feljogosítja, hogy a mentésben vehessen részt. A Természeti Katasztrófák Csökkentésének Világnapját az ENSZ 1987-ben azért hozta létre, hogy az emberek minden évben megemlékezzenek a természeti katasztrófákról, azok áldozatairól. Magyarországon a világnapot 1999 óta tartják számon.
Halasinfo



