Folytatódott az egykori kick-box-világbajnok és társai bűntetőpere.
Némán ült férje mellett a keddi bírósági tárgyaláson Csábi Bettina egykori kick-box világbajnoknő. 20 éves börtönbüntetésre is számíthat, őt és nyolc társát ugyanis bűnszervezetben elkövetett adócsalással gyanúsítják – számolt be a Blikk.
A vádirat szerint a vádlottak érdekeltségbe tartozó bajai cég több ezer tonna gabonát hozott be Romániából. A papírok szerint az árut Szlovákiában adták el, valójában azonban Magyarországon árulták a terményt, ami után áfát sem fizettek. Az ügyészség ezért végrehajtandó szabadságvesztést kért, de itt nem álltak meg – a másodrendű vádlott Csábi Bettinától 147 millió, a férjétől 315 millió, a többi 7 személytől pedig összesen 2 milliárd 510 millió forint vagyonelkobzást kezdeményeztek. A következő tárgyalási nap március elején várható, a sportolónő ügyvédje már most jelezte, minimum háromórás perbeszéddel készül az alkalomra.
Egy korábbi tárgyaláson Csábi azt mondta: nem tudott arról, hogy külföldről gabonát hoztak be, és azt korábbi férje, az elsőrendű vádlott adta el. Az elsőrendű vádlott nem tett észrevételt egykori felesége állításai kapcsán – írja a történtekről beszámoló Blikk.
Halasinfo/Blikk/Fotó: BLIK/MTI