Az elmúlt héten a katolikus egyházfő érdekes véleménynek adott hangot: szerinte a muszlimok semmiben sem különböznek a keresztényektől, illetve a Koránba foglalt tanítások egyenértékűek a Biblia kijelentéseivel. I. Ferenc pápa kijelentette, hogy a fenti gondolat elfogadása a tolerancia része. A kérdés tehát az, hogy valóban felfedezhető-e egyezés a két szent irat között, vagy a pápa téved ebben a kérdésben?
Az utóbbi időben sok újságcikk, interjú, és publikáció jelent meg ebben a témában. A legtöbben egyetértenek abban, hogy az Iszlám nemcsak vallás, hanem kultúra is, amely ma már több európai fővárosnak komoly problémát okoz, és a kereszténység szempontjából sem semleges, hanem nagy horderejű téma.
Jézus nemcsak a keresztény Bibliában, hanem a muszlimok szent könyvében is felbukkan. Ha valóban van a két hitrendszer között közös nevező (ahogy ezt Ferenc pápa állítja), akkor egészen bizonyos, hogy Jézus személye az egyik ilyen összekötő kapocs. Ezért a következőkben néhány alapvető keresztény tanítást fogok közölni Jézus személyéről, és ugyanakkor a Korán álláspontját is közlöm az adott témával kapcsolatban.
A Biblia több helyen kijelenti, hogy Jézus már a megtestesülése előtt is létezett, és Ő az Isten fia. A Korán ezzel szemben azt tanítja, hogy Jézus ugyanolyan ember volt mint a többi, és nem Isten fia. Erre bizonyítékot a jeruzsálemi szikladóm szolgáltat, melynek oldalán olvasható a következő felirat: „Allahnak nincs fia”.
A Bibliában több Evangélium is megörökíti Jézus születésének körülményeit. Máriához jön Gábriel arkangyal, aki elmondja, hogy a hölgy várandós lesz a Szentlélektől, majd az esemény után kilenc hónappal valóban megszületik a fiú. Ez teljesen összhangban van az ószövetségi próféciákkal, amik több ezer évvel korábban előre jelezték ezt az eseményt. A Korán ezzel szemben Mária névtelen gyermekének aposztrofálja Jézust, és a gyermek születését nem előzik meg próféciák. A hírt vivő angyal Allah akaratára hivatkozva magyarázza Mária várandósságát. A Korán tizenkilencedik fejezete (szúra) beszámol arról, hogy Jézus már csecsemő korában megszólalt, anyja védelmére kelt, amikor megvádolták Máriát, hogy házasságon kívül esett teherbe.
Jézus gyermekkorát a harmadik szúra is leírja, amikor is agyagból galambot formált, rálehelt, és a gyuradék életre kelt. Ilyen eseményről nem olvasunk a Bibliában.
A Biblia beszámolója alapján Jézus szolgálata a földön I. sz. 29-32-ig tartott. A keresztre feszítése előtt megígérte tanítványainak a Szentlélek elküldését (és türelemre is intette őket, hogy várják meg a vigasztalót), aki ötven nappal Jézus halála után valóban leszállt a tizenkét apostolra Jeruzsálemben. A Koránban ezt az eseményt nem találjuk meg: Jézus ott Mohamed próféta elküldését ígéri meg, aki majd ötszáz évvel később valóban megjelent, bár nem Jeruzsálemben, hanem Mekkában. Az is nyilvánvaló, hogy Jézus tanítványai ezt az eseményt nem élték meg, mert már korábban elhunytak.
Folytatjuk…
Papp Zsolt teológus



