A múlt hét csütörtökén hatfős delegáció érkezett Kiskunhalasra a dániai Silkeborgból. A város a Jylland-félsziget közép-keleti részén, a Midtjylland régióban található.
Kevesen tudják, hogy Bács-Kiskun megyének 1991 óta volt testvérmegyei megállapodása, valamint valós, élő és érdemi kapcsolata Dániával, illetve a dánokkal. Ez a kapcsolat sajnos régi formájában, megyei szinten már nem él, illetve jelentősen átalakult, miután a korábban önálló Viborg megye a 2007-es közigazgatási átszervezéskor beolvadt a régióba. Az együttműködés ezt követően még évekig megmaradt, az utóbbi időben azonban a civil szféra került előtérbe: ezen a téren elsősorban az egyesületek működnek aktívan.
Kecskeméten 1999 óta működik a Magyar–Dán Kulturális Egyesület. Ide tartozik az is, hogy a megyeszékhelyen 22 éven át Dán Kulturális Intézet is működött. Mindezeknek köszönhetően az elmúlt években több alkalommal került sor szakmai tapasztalatcserékre, tanulmányutakra és baráti találkozókra. Emellett egyes területeken – például a nyelvtanulás, a kultúra, a tudatos környezetvédelem és az önkormányzatiság terén – komoly együttműködések alakultak ki.
Jelentős szerepet tölt be a kapcsolatok fenntartásában és ápolásában a kecskeméti székhelyű Magyar–Dán Kulturális Egyesület, amelynek több kiskunhalasi tagja is van. Ők vetették fel, hogy a soron következő látogatás alkalmával a dán testvéregyesület vezetőségének vendégei Kiskunhalasra is ellátogassanak.
Ez június 11-én meg is valósult. A csapat Torben Bæk-Sørensen vezetésével, a déli órákban érkezett meg városunkba, a református templom melletti parkolóba. Itt Mester Sándor kiskunhalasi lakos fogadta őket. Szó esett a város történetéről, a református templomról – a szégyenkő különösen érdekelte őket –, valamint a városközpontról. A vendégek körbejárták és megtekintették a szecessziós városházát is; közben kattogtak a fényképezőgépek.
Ezt követően átsétáltak a Thorma János Múzeumba. Minden érdekelte őket, ami nem is csoda, hiszen többségük humán területről érkezett. Torben, felesége, Ellen Bæk-Sørensen, valamint Ninna Borring Andersen korábban pedagógusként dolgoztak, ma már nyugdíjasok. A Sørensen házaspár speciális, integrált osztályokban tanított. Több alkalommal jártak már hazánkban: megosztották tapasztalataikat magyar kollégáikkal, illetve maguk is tájékozódtak az itteni helyzetről és módszerekről. Hozzájuk csatlakozott Britta Jord Bang, aki hosszú éveken át megyei és helyi politikusként dolgozott, emellett múzeumok kuratóriumi tagja is volt. Férje, Knud Erik Bang a tanítóképző rektoraként tevékenykedett. Velük együtt Erling Agerskov Andersen alkotta a Silkeborgból érkező csoportot.
A vendégeket a múzeumban Kocsis Zsuzsanna igazgatónő fogadta és köszöntötte. Rövid beszélgetés után Mester Sándor helytörténész kalauzolta a küldöttséget és a hozzájuk csatlakozó magyar egyesületi tagokat. Megtekintették a Thorma-galériát, majd egy rövid, rendhagyó történelemórával kiegészítve a magyar történelem két ikonikus festményét: a „Talpra magyar!” és az „Aradi vértanúk” című alkotást. Ezt követően a Bay-gyűjteménnyel és a nagybányai festők anyagával ismerkedtek meg.
Ez különösen érdekes volt számukra, hiszen a dán festészetben is kiemelkedő időszak volt a XIX. századi úgynevezett „aranykor”, valamint az azt követő, a plein air festészetet és a helyi élet jelenségeit előtérbe helyező skageni festők korszaka. A kiállításnak ez a része is nagyon felkeltette az érdeklődésüket. Dene Orsolya, az egyesület tagja és tolmácsa alig győzött fordítani, illetve válaszolni a kérdésekre.
Sajnos a múzeum többi részére ezúttal nem jutott idő, de a vendégek elmondták: legközelebb mindenképpen visszatérnek Halasra, és szeretnék megtekinteni a régészeti anyagot, valamint a helytörténeti kiállítást is.
Ezt követően a világhírű Csipkeház várta őket. Már az odavezető úton kisebb vita alakult ki arról, hogy létezhet-e varrott csipke, hiszen a csipkét sokak szerint „horgolni” vagy „verni” lehet; ez utóbbi a klöpli. A kiállítás, az értő kalauzolás és a csipkevarrók kedvessége azonban meggyőzte őket: igen, bizony létezik varrott csipke is, ráadásul csodaszép!
Mindazt, amit láttak, csodának, egyedülállónak és hatalmas élménynek nevezték. Innen is jó hírünket vitték magukkal.
Sajnos mire a Csetényi parkhoz értek, az idő „megszomorodott”, de így is sikerült egy, a tervezettnél rövidebb túrát és látogatást tenniük. A kilátónál szó esett az alföldi, illetve a Halas környéki tájról, annak jellegzetességeiről, valamint a jelenleg egyre aggasztóbb víz- és csapadékhiányról.
Nagyon tetszett nekik a két épület is. A „show-t” azonban – ha szabad így fogalmaznunk – a vízibivalyok vitték el. Az eső ellenére fotózkodás, öröm és jókedv jellemezte vendégeinket. Különösen a két borjú aratott sikert: tapasztalt sztárokként pózoltak, és mintha maguk is élvezték volna a látogatást.
Ez a program is nagy élményt jelentett a vendégek számára. Meg kell említeni, hogy rendkívül érdekes ötletnek találták a Mesesétányt, amelynek dobozaival több helyen is találkoztak. Azt mondták, ezt az ötletet hazaviszik magukkal. Nagyon tetszett nekik a kezdeményezés, és elismerésüket fejezték ki a dobozok kivitele és állapota miatt is.
Végezetül a helyi Venezia Pub teraszán pihentek meg. Mire odaértek, Cserkó Jenő halasi nyugdíjas már igazi bográcsos alföldi pásztorétellel, öreglebbenccsel fogadta őket. Kovács Máté, a magyar egyesület elnöke röviden köszöntötte a vendégeket, majd jó étvágyat kívánt.
A sűrű, tésztás, füstölt kolbászos, krumplis, paprikás finomság és a mellé tálalt friss fejes saláta elfogyasztása közben, majd azt követően jóízű beszélgetés zárta a napot.
