A kormány arról döntött, hogy októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig havi 70 ezer forintra emelik – jelentette be Novák Katalin, az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
A képzési díj kiegyenlítésére fordítható Diákhitel2 esetében a kamat elengedése októbertől mindenkire vonatkozik, azaz a folyósítási vagy törlesztési fázisban lévő, illetve a jövőben felvett hitelekre is – közölte Novák Katalin.
A szabad felhasználású Diákhitel1 esetében az eddigi havi legfeljebb 50 ezer forintról 70 ezer forintra emelik a felvehető összeget, a kamat továbbra is 2,3 százalék marad – tette hozzá.
hvg,hu

