A hálózati felújításokkal a tegnapi napon megkezdődött a 3 milliárd 144 millió forint összköltségű ivóvízminőség javító program térségünkben. A kivitelező munkában egy tiszakécskei és siófoki cég mellett a halasi Vizépszolg Kft. is ott van.
Április 23-án derült ki, hogy a több milliárdos fejlesztés kivitelezője a Duna Aszfalt Kft., a Kristály Kft. és a Vízépszolg Kft. alkotta konzorcium lett.
A „Mindennapi vizünk” Ivóvízminőség-javító programban Kelebia, Tompa, Csikéria-Bácsszőlős, Kisszállás-Kisszállás-Újfalu, Kéleshalom, Kunfehértó, Rém, Borota, Kiskunhalas, Harkakötöny, Bodoglár-Tajó, Jásszentlászló és Móricgát vesz részt.
A projekt részeként Kiskunhalason mintegy 800 milliós fejlesztésre kerül sor. Ennek keretében a Kertvárosban víztorony épül, de 2 víztisztító művet is kialakítanak majd , valamint 6 kilométernyi vezeték hálózatot is kicserélnek.
Ez utóbbi munka kezdődött meg tegnap Kunfehértón, ahol e miatt az önkormányzat fel is hívta a lakosság figyelmét, a szeptember 23.-től – október 30.-ig tartó szakaszos vízhiányra és nyomásingadozásra.
A munkálatok keretében az elavult vízvezetékek esnek át rekonstrukción, de az úgynevezett tolózárakat is kicserélik.
A Kiskunsági Víziközmű Kft. illetékese azt mondta szerkesztőségünknek, hogy a kivitelező munka azért kezdődött meg éppen Kunfehértón, mert ennek a tervei kaptak először szakhatósági engedélyeket. Takó Gábor főmérnöktől megtudtuk azt is, hogy Kiskunhalason a tervek még mindig módosítás alatt vannak.
A Fehértóhoz hasonló kezdeti munkák leghamarabb október végén, de legnagyobb eséllyel 2015 tavaszán indulhatnak el.


