A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság megbízott vezetője, Dr. Vaslóczki Ferenc r. alezredes 2017. március 2-án megtartott állománygyűlésen adott tájékoztatást a kapitányság 2016-ban végzett tevékenységéről.
A kapitányságvezető elmondta, hogy munkatársai a tavalyi évben is teljesítették a célkitűzéseket, a korábbi eredmények megőrzése mellett időarányosan elvégezték a meghatározott feladatokat. A települések közbiztonságának megőrzésével, javításával a lakosság szubjektív biztonságérzetének biztosítására törekedett a kapitányság állománya.
A 2016. évben – a határzárral kapcsolatos jogellenes cselekményeket külön kezelve – 22,8%-kal (1888-ról 1457-re) csökkent a rendőrkapitányság illetékességi területén regisztrált bűncselekmények száma. E csökkenés hátterében a jelentősen megnövekedett közterületi jelenlét, valamint a határzárral kapcsolatosan zajló rendőri művelettel összefüggésben megjelenő rendőri erő egyaránt szerepet játszott. A tavalyi évben összesen 14 568 rendőri intézkedésre került sor, amely nem tartalmazza a napjaink rendőri munkájához hozzátartozó, segítő jellegű rendészeti tevékenység mérőszámait. A kapitányság tekintetében az elfogások száma 8,3 %-kal (417-ről 452-re) növekedett. Az elfogások zömét a szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten ért, illetőleg a körözés alapján elfogott személyek számának emelkedése adja, amely egyértelműen azt támasztja alá, hogy a közterületen tevékenykedő rendőrök aktívan töltik el szolgálati idejüket.
A lopások száma 874-ről 595-re 32%-kal, jelentősen csökkent, a rablások nyomozás-eredményességét 2016. évben 5,1%-kal (76,6%-ra) sikerült javítani. Jelentős eredményt ért el a rendőrkapitányság az ittasan okozott közlekedési balesetek arányának csökkentésében, megyei szinten is a legkevesebbet regisztráltak.
Az értekezlet elöljárója Szabó Vendel r. ezredes, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese kivételesre minősítette a kapitányság tevékenységét, gratulált az elért eredményekhez és megfogalmazta az idei évre vonatkozó főbb célkitűzéseket. Külön szólt az illegális migráció során kifejtett erőfeszítésekről és megköszönte az állomány elhívatottságot, családtagjaiknak pedig a támogatást.
(A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság sajtóközleménye)


