Mintegy háromórás táncünnepet tartott szombat este a halasi Stúdió 2000 Táncsport Egyesület. Tóth Szilárd és Juhász Ágnes tanítványai, valamint a meghívott vendégtáncosok is bemutatták tudásukat a Dékán Árpád Szakgimnázium zsúfolásig megtelt sportcsarnokában.
A standard és latin táncokkal, a modern versenytánc minden válfajával és a show elemekkel tarkított előadás elvarázsolta a közönséget. A több száz fellépő pár között a halasiak mellett a bócsai, soltvadkerti és halásztelki táncosok is bemutatkoztak. Juhász Ágnes művészeti vezető, a gála főszervezője elmondta, már az egyesület fennállásának 30. évfordulójára is készülnek, amelyet jövőre fognak megünnepelni.
Fotók: Sebestyén István
































































































































