Kerekegyháza város idén február végén egy könyvbemutatóval egybekötött emlékezésen hajtott fejet a kommunista diktatúrák áldozatai előtt. Szalai József kerekegyházi kutató munkája az 1945 után meghurcolt helyi közéleti személyek élettörténeteit dolgozta fel, „Kerekegyházi sorsok 1956” című munkájában. A kötet szakmai vezetője és lektora Végső István kiskunhalasi történész volt.
A Kerekegyházi Katona József Művelődési Házban nagy érdeklődés mellett lezajlott rendezvényen dr. Kelemen Márk és a szerző beszédei mellett Végső István tiszte volt bemutatni és méltatni a hiánypótló kötetet. Értelmiségiek, földmunkások, iparosok, szegényebb és tehetősebb emberek megrendítő sorsa rajzolódik ki a könyvlapokon. A kommunista rendszer nem tűrte az ellenállást, és 1945 után a Kecskemét környéki települések és tanyavilág a pártállam kíméletlen végrehajtóinak fókuszában volt. Több meghurcolt családtagja is részt vett az emléknapon, és megköszönték, hogy méltón emlékeznek a szervezők, a szerző az áldozatokról.
A rendezvény, koszorúzással és gyertyagyújtással ért véget a diktatúrák áldozatainak állított kopjafánál.
A programot az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára létrehozott Emlékbizottság támogatja.