A VIRA.HU portálon jelent meg egy szívhez szóló, megindító írás, amelyet egy idős asszony hálás lánya írt Dr. Szepesvári Szabolcsnak, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház a Szegedi Tudományegyetem Oktató Kórháza főigazgatójának. A idős asszony karácsonykor lett rosszul. A hozzá kiérkező mentősök, majd a gyógyításban résztvevő orvosok, nővérek, ápolók, beteghordók is rendkívüli emberségről tettek tanúbizonyságot.
Nagy Melinda nyílt levele Dr. Szepesvári Szabolcsnak
A mögöttünk hagyott karácsony majd az azt követő újesztendő beköszönte sokaknak boldogsággal telt, mint ahogy azt egymásnak kívántuk az ünnepek előtt. Sokszor talán nem is gondoltuk át, hogy a munkatársaknak, szomszédoknak, ismerősöknek olykor szinte megszokásból odabiggyesztett „Boldog karácsonyt!” mitől lehet boldog, és mennyire múlik másokon a léte.
Tudom, hogy csupán egy vagyok a sok százezerből, akinek az idei ünnepe másként alakult, mint azt előre megálmodta. Alig csuktuk be az iskola kapuit, megkezdtük a lázas takarítást, a sütést, főzést, a fadíszítést. Szavakkal ki sem mondható, mennyire vágytuk már a családi körben zajló békés együttlétet. A szentestét átható idilli képbe azonban belerondított valami, amitől a feje tetejére fordult a körülöttünk oly nyugodt világ. Karácsony reggelén életveszélyes állapotban találtam édesanyámat, akinek a pulzusa egy órán belül 145-ről 30-ra csökkent. Iszonyatos köhögési rohamai voltak és képtelen volt felállni is.
Az érzés, ami akkor átformálta a bennem lévő világot, na, erre nincsenek szavak. A kétségbeesés keveredett a félelemmel, ötvözve a kilátástalansággal, a tehetetlenség súlyával. Ezt a rossz ómenű kombinációt csupán az emberekbe vetett hitem volt képes valamelyest kompenzálni. A hit, hogy a kiérő mentősök még időben megérkeznek. A hit, hogy a kórházban nem fognak ránk rosszallóan nézni, hogy éppen az ünnepek alatt kérünk segítséget. A hit, hogy emberhez méltó hangnemet üt meg a kezelőorvos, a nővér, a betegszállító, és bárki, akinek a hozzáállásán és becsületességén is múlhat egy imádott édesanya sorsa.
S láss csodát! Kórházi kivizsgálások, kezelések vagy egyáltalán a kórházi bentlét ideje alatt is megéltük a boldogság apró, de akkor óriási jelentőséggel bíró szikráit: az SBO-n dolgozók rugalmasságát, annak a nővérkének a figyelmességét, aki megengedte, hogy a kezelőben foghassam az édesanyám kezét még az oxigénterápiát kapja. A gasztroenterológián majd később az általános belgyógyászaton dolgozó orvosok, ápolók végtelen emberséges bánásmódját. A karácsony hangulata a lábadozóknak is megadatott: minden emeleti szinten csodálatosan feldíszített karácsonyfa sugallta a falak között rejlő meghittséget. A félelmem nyugvópontra került bennem, átvette szerepét a remény, látva nap mint nap a gondos ápolást, a körültekintő bánásmódot. Azt, hogy az orvosok semmit sem bíztak a véletlenre.
Hogy ki hogyan végzi a szakmai munkáját, mit tett meg a gyógyulás érdekében vagy mit nem tett meg, annak megítélése nem az én dolgom. Az eredményesség azonban önmagáért beszél. Az idén 89. életévében lévő édesanyám, sok ezer ember tanító nénije már itthonról integet az érte imát mondóknak. Saját lábán hazajöhetett, jóízűeket falatozik, és kísérő nélkül is ki-kisétálgat az udvarra. Egy éven belül másodszorra mentették meg az életét a kiskunhalasi kórházban.
Tudom, hogy sokkal eladhatóbb lenne az írásom, ha abban a „megszurkálta, kirabolta, ellopta, vagy koszos, bűzös…. esetleg törvényellenes, korrupt” jelzők vennék át a hangsúlyt. De ez nem lenne igaz. Ami az ünnepek alatt velem/velünk történt, az csodába illő.
Dr. Szepesvári Szabolcs Igazgató Úr!
Kérem adja át a család hálás köszönetét a kórház minden dolgozójának, a takarítóktól a beteghordókon át az ápoló és gyógyító személyzetnek. Legyen büszke az intézményére, ahol a kórházi folyosót beragyogó karácsonyi fények nem csak álmok cifra játéka, hanem a remény szikrája is egyben. Munkájához sok erőt, egészséget és hitet kívánok!
Nagy Melinda
