A múlt heti párizsi terrortámadások áldozataira emlékeztek tegnap délután a könyvtár melletti parkban.
Közel negyvenen vettek részt azon a csendes demonstráción, ahol főhajtással emlékeztek meg a párizsi gyilkos terrortámadások áldozataira. Mécsest gyújtottak a civilek mellet helyi újságírók, valamint önkormányzati képviselők is.
Mint ismeretes, Párizsban január 7-én délben lőtt le két terrorista 12 embert a Charlie Hebdo szerkesztőségében és annak környékén, másnap egy másik fegyveres egy rendőrnővel végzett, pénteken pedig túszokat ejtett egy kóser boltban, közülük négyet ölt meg.
A terroristák után hajsza péntekig tartott, aznap délután lőtték le őket. Az iszlám terroristák által elkövetett vérengzés nyomán vasárnap Párizsban összesen 4 millió ember vonult az utcára és tiltakozott a vallási indíttatású támadás ellen.


