A déli határon a napokban már megkezdődtek az előkészületek a második határzár megépítéséhez. Több helyre már meg is érkeztek az építkezéshez szükséges alapanyagok.
Megkezdődtek a második védelmi vonal építésének előkészületi a kelebiai határszakaszon, 15 kilométeren már állnak a tartóoszlopok – jelentette az M1 Híradójának helyszíni tudósítója. A Csongrád megyei részen pedig 25 kilométeren már ki van jelölve a második kerítés nyomvonala – tette hozzá.
Fogvatartottak építkeznek
Az érintett területekre az acél oszlopok mellett megérkezett a drótháló, valamint a gyorstelepítésű drótakadály is. A munkálatokat a fogvatartottak végzik. Az M1 Híradójának információi szerint legkésőbb május 1-jére elkészül a második védelmi vonal is. Ez egy okoskerítés lesz, amely éjjellátókkal, hőkamerákkal, mozgásérzékelő rendszerrel lesz felszerelve. Ebből a kerítésből egyébként Bácsszentgyörgy és Gara között már elkészült egy 10, 3 kilométeres szakasz.
Halasinfo/M1 Híradó