Az állattenyésztők és a vadgazdálkodók jól felfogott, közös érdeke, hogy összefogva lépjenek fel a mindkét ágazatnak egyre nagyobb károkat okozó aranysakállal szemben – szögezték le a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség és a vadászati érdekképviseletek munkatársai.
Kifejezetten az aranysakál témájában tartottak egyeztetést július közepén a vadászati érdekképviseletek és a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség. Az egyeztetésen Kovács Gábor, az Országos Magyar Vadászkamara (OMVK) Vadvédelmi és Vadgazdálkodási Bizottságának titkára az aranysakál visszatelepedése kapcsán elmondta, még tanulják, hogyan kell gazdálkodni és együtt élni ezzel a fajjal. Az elejtések száma folyamatosan emelkedik: míg 2007-ig a teríték minimális volt, mostanra már több mint 2500 toportyánt lőnek és csapdáznak évente. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy jóval nehezebb védekezni az aranysakál ellen, mint a róka vagy a borz ellen, mivel egy opportunista fajról van szó, amely maximálisan kihasználja az élőhelyén található táplálékot, búvóhelyeket, rejtett életet él, egyedül, párban és falkában is vadászik. A nádi farkas életmódját, így a táplálkozását, élőhely-használatát, terjeszkedését a kutatók mellett vadgazdálkodási szakemberek is vizsgálják, hiszen nem csak az apróvad-, de a nagyvadállományban – a gím- és a dámszarvas, az őz és a vaddisznó szaporulatában is tetemes károkat okoz.
[box type=”success” ]Farkasok már Felsőszálláson is!
Egyre több térségünkben a nádi farkas, már a viszonylag sűrűn lakott külterületen a Felsőszállási részen is megjelent. Szakemberek szerint ez azt jelenti, hogy nagyon kedvező élőhelyre találtak térségünkben.
A csikasz vagy toportyán névre is hallgató ragadozó 12 éve jelent meg térségünkben. Az állat nagyobb mint egy róka, de kisebb a farkasnál. Fő táplálékuk a rágcsálók, de nagyobb vadakat is képesek elejteni. Fiatal gímszarvas épp úgy szerepel az étlapjukon, mint az őz. Az biztos, hogy nem nagyon van olyan külterület, ahol ne hallották volna még jellegzetes üvöltésüket.
Az állat dúvadnak számít, vagyis bármikor kilőhető. Rejtőzködő életmódjuk miatt viszont csak véletlenül lehet rájuk bukkanni. Térségünkben csúcsragadozónak számít, mivel az emberen kívül nincs más természetes ellensége. Vannak olyan helyek az országban, ahol hajtóvadászat indult ellenük. Magyarországon még erre nem volt példa, pedig egyre többen vannak, és egyre nagyobb a kártételük.
Kiskunhalas környékén az idei tapasztalatok azt mutatják, hogy számuk nem növekszik nagyobb ütemben, mert a szaporulatot lényegében kilövik, viszont a meglévő állomány terjeszkedik. A vadászok nemrég már a viszonylag sűrűn lakott Felsőszállási részen is elejtettek néhány példányt, ami azt jelenti, hogy ott is megfelelő életteret találtak és már kevésbé riasztó számukra az ember közelsége.
Szakemberek szerint az ellenük való legjobb védekezés az egyéni vadászat vagy a kotorékozás.
[/box]
A probléma megoldásának lehetőségeiről szólva Kovács Gábor kifejtette, hogy hatékony állományapasztást a sakál jelenleginél intenzívebb, megtervezett és jól szervezett, puskával, csapdázással és minden törvény adta módszerrel egyaránt folytatott gyérítéssel lehet elérni. Ezen felül érdemes a terelőkutyák mellett a nagytestű őrző ebeket – így a kuvaszt vagy a komondort – alkalmazni a ragadozók elűzésére.
Közös kiadványok készülnek majd
Bögréné Bodrogi Gabriella, a szövetség operatív igazgatója jelezte, hogy bár kézenfekvőnek tűnik, mégsem optimális megoldás a kár megelőzésére a megfelelő kerítés építése: meglehetősen drága, illetve nem is mindenhol lehetséges. Alternatívaként felmerült a szagriasztó, skandináv országokban például farkasürülék-spray-vel sikeresen tartják távol a sakált az autópályáktól. A gazdák azzal is elejét vehetik a problémáknak, ha nem elletnek legelőre, ugyanis a legnagyobb kártétel a szaporodási időszakban, március végétől május közepéig következik be. Akárhogy is, a kármegelőzés bizonyosan csak a vadászatra jogosultakkal való együttműködésben valósulhat meg – összegezte az igazgató.
Az érdekvédelmi szervezetek megállapodtak abban, hogy még idén augusztusban szerveznek egy közös megbeszélést mindkét terület érintett szakembereivel Somogy megyében, amelynek területén különösen nagy gondokat okoznak a sakálok. Ezután szeptemberben a Kaposvári Állattenyésztési Napokon külön előadás foglalkozik majd a nádi farkassal. Hosszabb távú terv, hogy mind a Magyar Juh- és Kecsketenyésztő Szövetség, mind pedig az OMVK illetve az Országos Magyar Vadászati Védegylet összegyűjtik e témában más országok tapasztalatait a védekezést és a megelőzést illetően. Ezekre alapozva közös kiadványokban lehet javasolni a gazdálkodóknak és a vadászatra jogosultaknak kármegelőzési, védekezési módszereket, és a munkába az érintett nemzeti park igazgatóságokat is érdemes lehet bevonni.
Aranysakál Magyarországon
Egy április elején megszervezett vadegészségügyi és vadgazdálkodási konferencián, amelyről a NAKlap is beszámolt, Csányi Sándor professzor beszélt az aranysakál elterjedéséről. Elmondta, hogy az aranysakál évszázadok óta jelen van a Kárpát-medence területén. A XIX. és a XX. században jelenléte rendszertelennek és ritkának tekinthető. A XX. század végén terjedésnek indul: eljut. A XX. század végén terjedésnek indul: eljut Észtországig, Olaszországig, Svájcig. A legtöbb helyen a megjelenés és megtelepedés után jelentős állománynövekedését is tapasztalnak. Felhívta a figyelmet, hogy napjainkra egy kis létszámú, de szaporodó és valószínűleg tovább terjeszkedő populáció jelenlétével kell számolnunk.
Elterjedésének jelenlegi központja Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megye területére esik, de az ország egyre több helyén számíthatunk megjelenésére. Jelenlegi ismereteink szerint tehát fel kell készülni arra, hogy az aranysakál országszerte elterjedt ragadozóvá válik. Ugyancsak fel kell készülnünk az ebből adódó természetvédelmi és vadgazdálkodási problémákra, a faj állományainak tudatos, lehetőleg fajvédelmi terv alapján végrehajtott és ellenőrzött kezelésére. Hazánkban sem az élőhely, sem annak táplálékkínálata nem tekinthető korlátozó tényezőnek a sakál szempontjából. A vizsgálati területen mért átlagos sakálsűrűség igen jelentős. A négyzetkilométerenkénti 0,42 egyed 4,2 db/1000 ha-os egyedsűrűséget jelent. Az invazív fajokra jellemző terjedést mutató sakál számos természet megőrzési és vadgazdálkodási kérdést vet fel, ugyanakkor a faj ökológiai szerepe és hatása sem tisztázott még kellőképpen. Csányi felhívta a figyelmet arra, hogy az elsődleges táplálékforrások csökkenése esetén a sakál csülkös vadra vált. Előadását zárva a szakértő rámutatott: a megoldás vadbiológia – vadgazdálkodás – vadászat. Mindenki a maga helyén, a másik tudását, ismeretét elismerve, elfogadva és alkalmazva.
nak.hu
