A kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület szervezésében, 2016 őszétől iskolákba viszik el a vándorkiállítást, amelyben a malenkij robot nemzetközi, magyarországi és kiskunhalasi vonatkozásait ismerhetik meg. Az negyedik állomáson, 2016. október 18. reggelén a kiskunhalasi KRK Központi Általános Iskolában nyílt meg a tárlat.
„Novidombász hideg telén, Szénbányában dolgoztam én, Sok kislány a barátnőm, Mindenben a segítőm. Bátyámék a föld gyomrában, Nagyon nehéz beosztásban, Robbantottak, sprejcoltak, Térden csúszva dolgoztak. Csúszdán csúszva jött a szén, Csillogón és feketén, A köveket megcéloztuk, Kezünkkel meg kikapkodtuk. Mikor éppen oltást kaptunk, Fájdalmunkban kínlódhattunk, Dermedt kezünk még is szorgos, Arcunk, lábunk hideg, fagyos.” – szól az egyik lágervers az 1945-től szovjet területre kényszermunkára ártatlanul elhurcoltak tragédiájáról.
2016. október 18-án a kiskunhalasi KRK Központi Általános Iskolában nyílt meg a tárlat, amelyen a malenkij robot nemzetközi, magyarországi és kiskunhalasi vonatkozásait ismerhetik meg. Nagyné Lehoczki Zsuzsa igazgatőnő köszöntötte a kezdeményezést. A 71 éve történt tragikus eseményeket Végső István történész vázolta fel a tanároknak és a diákoknak.
„A Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve” részeként valósul meg a programsorozat. A kiállítás 2017. februárig utazik a Kiskunhalasi Járásban.


