Az ország legjelentősebb turisztikai seregszemléjén, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 23 országból több mint 300 kiállító kínálatából válogathatnak a látogatók vasárnap estig.
Bács-Kiskun megye hosszú idő után újra képviseli a megye turisztikai értékeit a 2017. március 2-5. között, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban megrendezésre kerülő Utazás Kiállításon. Megyénk a települések összefogásával, egységes arculattal, 72 négyzetméteren, 8 Bács-Kiskun megyei társkiállítóval együtt (Kecskemét, Baja, Kiskőrös, Tiszakécske, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kalocsai Érsekség, Bócsa) jelenik majd meg Magyarország legrangosabb turisztikai seregszemléjén.
Ganczer Gábor, a Hungexpo vezérigazgatója elmondta, az Utazás 2017 kiállítás idén negyven éves, története hűen tükrözi az utazási szokások változását és kicsit Magyarország történetét is, hiszen 1977-ben, az első Utazás kiállításkor, még csak a legendás piros vagy kék útlevéllel lehetett utazni.
A szervezők idén mintegy 40 ezer utazni vágyó látogatót várnak a kiállításra. A rendezvény külföldi díszvendége idén Oroszország lesz, a belföldi díszvendég Győr. A kiállítás március 5-ig várja a látogatókat.
Halasinfo