A Közösségek Hete keretében, május 13-án, a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium Öregdiákjai Baráti Köre előadást szervezett „Szerény vallomások” címmel. Mikesi Károly nyugdíjas lelkész saját életéről, közösségfejlesztő munkájáról és a reményteli jövőről beszélt a Szilády Áron Gimnázium dísztermében.
A Medgyesegyházáról, vasutas-tanító családból származó lelkész nem készült teológiára. Amikor viszont megkapta a hívást 1956-ban, még a vonuló egyetemistákról készült fotón is látható a pesti forradalom első napján. Később Cecén, Kecskeméten, Tázláron, Baján és Kiskunhalason végzett szolgálatot. Cambridge-ben is folytatott tanulmányokat. Fontos neki a közösség. Igyekezett határon belül és kívül építeni a közösségek közti kapcsolatot. Ennek köszönhetően sok ismerőse és barátja van, akikkel a mai napig a közösségek közti kapcsolódási pontok megtalálására fektetik a legfőbb hangsúlyt.
Ma kórházlelkész Kecskeméten, ahol felekezetre való tekintet nélkül igyekszik mindenkivel beszélgetni, aki magához engedi. Vasárnaponként kórházi istentiszteletek vezetése a feladata, ahová az önkéntesek csoportjának tagjai hívogatják a betegeket. Ajándékot osztanak ünnepnapokon, biztatást nyújtanak és, mint megtudtuk az ökumenizmus hatja át minden gondolatukat és cselekedetüket.