I. László (1046. június 27. – Nyitra, 1095. július 29.) trónra lépésének 940, szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából 2017-et „Szent László emlékévvé” nyilvánították. A lovagkirálynak ajánlva és előtte tisztelegve tartotta meg soron következő nyilvános rendezvényét a Kuruc vitézek Nyugállományú egyesület szeptember 21-én, a Tiszti Klubban.
Folytatták a „rendhagyó történelemóra” sorozatot, melynek az a célja, hogy egy, egy olyan témát válasszanak ki, beszéljenek meg, külső előadó(k) bevonásával, ami méltán tarthat számot széles körű érdeklődésre. Így történt ez most is.
A rossz idő ellenére szép számú közönség gyűlt össze a “A nyugati végek csatái az árpád-korban” című előadásra, amit Dr. Négyesi Lajos hadtörténész, alezredes, csata és hadszíntérkutató tartott.
Az egybegyűlteket Madarász László egyesületi elnök köszöntötte, majd Mester Sándor tanár tartott egy rövid bevezetőt.
Mester szólt Szent László jelentőségéről, a korszak kiemelkedő haditetteiről, a nyugati végek szerepéről, illetve bemutatta az előadót, aki 2009-ben már tartott egy sikeres előadást Halason – ami kiadvány formájában is napvilágot látott -, illetve „megkutatta” az 1703-as csatahelyet, és segített kijelölni az emléktábla helyét a II. Rákóczi kollégiumának udvarán.
Négyesi Lajos két csatára tért ki külön. A méltatlanul feledésbe merült, pedig a honfoglalás menetét lezáró, annak eredményeit tartóssá tevő ütközet volt, a „pozsonyi csata”, illetve a Habsburg dinasztia hatalmát megalapozó „dürnkruti ütközet” képezte részletesebb elemzés tárgyát.
A hadtörténész a tények, és a forrásokkal alátámasztható adatok alapján ismertette a 907-es „frank/német hadjárat” menetét, és a döntő ütközet rekonstruálható lefolyását. Az Ennsburgtól – Pozsonyig tartó felvonulás, és a Duna partján lezajló ütközet, az ottani hadmozdulatok, taktikai elemek a korabeli hadászat ismerete alapján viszonylag jól áttekinthető. Két korszak, két harcászati kultúra csapott össze, melyben a jelentős keleti, nomád elemeket is hordozó magyar harcmodor győzedelmeskedett, elvette a kedvét a további hódító – vagy bosszú (például 933, 955 után „elvárható”) – hadjáratoktól a nyugati hatalmaknak, így a honfoglalás, államalapítás viszonylag békés körülmények között ment végbe, és tette lehetővé a stabilizálódást. Véleménye szerint július 4-e, az a nap, ami leginkább tényszerűnek látszik és megjelölhető a döntő csata napjaként, lehetne akár a magyar nemzet, függetlenség emléknapja is.
Sajnálattal szólt azokról a legendagyártó törekvésekről, dilettáns és műkedvelő „történészkedésekről” – néha hivatásosok által is megnyilvánuló tévhiterősítésekről – melyek rárakódnak az adatokra, forrásokra, utólag sok mindent megkísérelnek belemagyarázni az akkori valós történetbe, holott az minden máz, alkalmi sovinizmus nélkül is éppen elég okot ad a büszkeségre, emlékezésre méltó és arra alkalmas esemény volt.
Előadása második részében a – kunok révén feltehetően helyi, „halasi kapcsolatokat” is hordozó – 1278-as dürnkruti ütközetről szólt. Maga is bejárta a csatateret, saját személyes terepismerete, és a források alapján máshová teszi a magyar tábor – benne a kunok – helyét, a kezdeti hadmozdulatokat, mint azt a vázrajzokon, illetve a „hivatalos emlékhellyel” eddig megjelölték. Részletesebben szólt a csata kimenetelében döntő szerepet játszó magyar könnyűlovasságot jelentő kunokról, hadmozdulataikról, harci taktikájukról. Üdvözölte az egyesületnek azt a törekvését, hogy szeretne a Dürnkrut és Jedenspeigen térségében emléket állítani az ott harcoló IV. László királynak és a vele csatába vonuló magyar/kun katonáknak is.
Az előadás végén kérdésekre, kötetlen beszélgetésre, eszmecserére nyílt lehetőség.
