Az idén immár hetedik alkalommal rendezték meg a „Pump & Run” Országos Bajnokságot, amelyre visszatérő versenyzők is érkeztek, akik korábbi eredményeiket akarták túlszárnyalni. Szép számmal voltak azok is, akik először álltak rajthoz, hogy meghódítsák az Alföld közepén a kecskeméti Vízmű-dombot.
Az erőpróba első része a maximum ismétlésszámra törekvő fekvenyomásból (Pump), a második része pedig a teljes védőfelszerelésben dombra való felfutásból (Run) állt. A fekvenyomást a nőknek huszonöt, a férfiaknak hatvan kilogrammos kétkezes súlyzóval, fekvenyomópadon kellett teljesíteniük.
Ezután öt percen belül teljes védőfelszerelésben, bevetési védőruhában, védőcsizmában, védősisakban és speciális tűzoltó védőkesztyűben, hátukon acélpalackos légzőkészülékkel és két tömlővel a kézben álltak a futás rajtjához, és vágtak neki a hétszáz méteres pályának. Hétszáz méter nem olyan hosszú táv, gondolhatják többen. Ez a hétszáz méter azonban egy háromszázötven méteres sík, és egy szintén háromszázötven méteres emelkedő szakaszból áll, körülbelül ötven méter szintkülönbséggel. Azt is figyelembe kell venni, hogy a védőfelszerelés összsúlya, amellyel a távot teljesíteni kellett, megközelítette a harminc kilogrammot, a tömlők pedig még plusz tíz kilogrammot jelentettek. Ezt a nem mindennapi kihívást az országból negyvenen, nők és férfiak egyaránt teljesítették.
A tűzoltók a munkájuk során sokszor kerülnek olyan helyzetbe, amikor gyors, felelősségteljes döntéseket kell hozniuk, vagy a fizikai állóképességüket teszi próbára egy-egy feladat. Az aktív sportolás, a versengés és az egészséges életmód hozzájárul ahhoz, hogy az ember kritikus helyzetekben is jól tudjon teljesíteni. Ez a verseny remek alkalmat teremtett a pszichikai és a fizikai teljesítőképesség maximumának megtapasztalására.
A kiskunhalasi tűzoltók ismét remekeltek, szinte minden díjat bezsebeltek.
A 30 év alattiak között I. hely: Torma Barnabás tű. őrmester Bács-Kiskun MKI Kiskunhalas HTP
A 30-40 év közöttieknél I. hely: Csernák Zsolt tű. őrmester Bács-Kiskun MKI Kiskunhalas HTP, II. hely: Csóti Róbert tű. törzsőrmester Bács-Kiskun MKI Kiskőrös HTP
40 év fölöttieknél I. hely: Patai Gábor tű. hadnagy Bács-Kiskun MKI Kiskunhalas HTP
Abszolút legjobb:
I. hely: Csernák Zsolt tű. őrmester Bács-Kiskun MKI Kiskunhalas HTP
II. hely: Torma Barnabás tű. őrmester Bács-Kiskun MKI Kiskunhalas HTP
III. hely Patai Gábor tű. hadnagy Bács-Kiskun MKI Kiskunhalas HTP
Csapateredmények:
I. hely: Kiskunhalas HTP
II. hely: Tolna MKI
III. hely Kecskemét HTP
Fotók a bajnokságról: bacs.katasztrofavedelem.hu
Forrás: bacs.katasztrofavedelem.hu



