Több helyen is zöldellik a kerékpárút Kiskunhalas és Pirtó között, de hasonló jelenségre figyeltek fel a Soltvadkert felé vezető szakaszon is. Több helyen az útszéli fák gyökerei áttörik az aszfaltburkolatot és kihajtanak.
Nyolc évvel ezelőtt épült meg a Kiskunhalast, Pirtót és Soltvadkertet összekötő kerékpárút az 53-as főút mellett, mintegy 17 kilométer hosszan. A kerékpárút megépítésére régóta szükség volt, a főúton megnövekedett tehergépjármű- és személyautó-forgalom miatt rendkívül balesetveszélyes volt kerékpárral, vagy gyalog a főúton közlekedni. A kerékpárút elkészülése óta jelentősen, szinte a töredékére esett vissza a kerékpárosokat és a gyalogosokat ért közlekedési balesetek száma. Ezzel párhuzamosan a többszörösére növekedett a kerékpáros forgalom, évente egyre többen – főként a tavaszi és nyári időszakban – cserélik kétkerekűre a személyautót, a soltvadkerti, vagy a halasi Sóstóra tervezett szabadidős programokhoz. Sokan a munkába járáshoz is autó helyett a kerékpáros közlekedést választják a három település között.
A kerékpárosok azonban egyre többször panaszkodnak a kerékpárút rossz állapota miatt, sok helyen jelentek meg rajta repedések, van, ahol a gaz nő ki ezeken a helyeken, másutt kisebb facsemeték burjánzanak, néhol még leveleket is növesztettek. A helyenként zöldellő kerékpárút furcsa képet mutat, de inkább kellemetlen a felpúposodott, széttöredezett aszfalton áthajtani biciklivel.
– A kerékpárutat építő kivitelező cég a garanciális útjavításokat elvégezte, a sérült részeket kivágták az úttestből és új aszfalttal pótolták. Sok helyen azonban rövid időn belül a friss bitument újra áttörték a kihajtó sarjadékok – magyarázta lapunk érdeklősére Nagy Ferenc, Pirtó polgármestere. A falu vezetője elmondta, hogy korábban, a kerékpárút építését megelőzően kérte a közútkezelőt, hogy vágják ki a tervezett kerékpárút mellett lévő, kivágásra érett, viharveszélyes fákat, és távolítsák el a gyökereket is, de ez akkor nem történt meg. A kerékpárút 2009-es megépülése után 3–4 négy évvel vágták csak ki a veszélyes fákat. A munkálatok során a hatalmas fatörzsek a kerékpárútra zuhantak, ami ugyancsak rongálta az aszfaltot.
A polgármester szerint vélhetően tervezési vagy technológiai hiba miatt rongálódnak a kerékpárutak, ami elsősorban a külterületi szakaszokra jellemző. Ezeken a helyeken ugyanis csak egy sima szórt zúzottkő-alapra került az aszfalt, ami alatt ott maradt a legyalult fák gyökere, ami megindult felfelé, ahogy kapja a nedvességet. A belterületi szakaszokon, ahol betonágyazat került a kerékpárút alá, ott nem jelentkezik ez a probléma, mert a betont nem tudja áttörni a fák gyökérzete, vízszintesen, más irányba talál magának utat.
baon.hu, Pozsgai Ákos