„Körmére ég a dolog” – tartja a mondás az olyan emberről, aki mindig elhalasztja a fontos ügyek elintézését, és emiatt később kárt szenved. A mai napon a zsidóság egy olyan eseményről emlékezik meg, ami majdnem holokausztot eredményezett az ószövetségi időkben. A történetnek több tanulsága is van.
Időszámításunk előtt 538-ban a Perzsiában élő zsidóság nagy része úgy döntött, hogy nem tér vissza hazájába a babiloni fogság lezárultával, hanem kihasználja a szétszóratásból eredő előnyöket. Viszont egy politikai változás alapjaiban változtatta meg a dolgokat. Innen indul a bibliai Eszter könyvének cselekménye.
A történet szerint a perzsa uralkodó, Ahasvérus (vagy más néven Xerxész) elbocsájtotta feleségét, és újra házasodott. Választása a gyönyörű zsidó lányra, Eszterre esett. Ezzel párhuzamosan emelkedett egyfajta miniszterelnöki pozícióba az agági Hámán, akiről rövidesen kiderült, hogy gyilkos haraggal viseltetik a zsidók iránt.
Ennek az indulatnak az oka viszont korábbra nyúlik vissza. Az Egyiptomból kijövő izraelitákat megtámadták az amálekiták a pusztában. Annak érdekében, hogy minél kevesebb legyen az ember veszteség, az agresszorok nem a katonákat, hanem – gyáva módon – a sereg hátsó részén menetelő öregeket, gyerekeket és terhes asszonyokat támadták meg. A Teremtő ezt követően parancsolta meg, hogy Izrael ütközzön meg amálekkel, és a hadi siker után megígérte ennek a népnek a végső pusztulását is.
Később Saul király kapta azt a feladatot, hogy minden amálekitát pusztítson el, de ő ezt a parancsot nem teljesítette, sőt megkímélte az amálekiták királyát, Agágot is.
Hatszáz évvel Agág bukása után újra felszínre került a zsidógyűlölet, mégpedig a kései leszármazott, az agági Hámán által. Mint ismeretes, a perzsa miniszterelnököt ugyanaz a tisztesség illette meg, mint magát a királyt, viszont Márdokeus (Eszter nevelőapja, és Saul király leszármazottja) ezt megtagadta tőle. Hámán ezen megsértődött, és úgy döntött, hogy nemcsak Márdokeust, hanem az egész zsidó etnikumot végérvényesen elpusztítja. Ennek érdekében púrt (azaz sorsot) vetett, és a zsidók elpusztítását Adár hónap 13-ik napjára (február-március) időzítette.
A gyilkos terv az új királyné, a zsidó Eszter fülébe jutott, aki azonnal akcióba lépett. Gyámjával, Márdokeussal együtt megakadályozta a holokauszt véghezvitelét. Az agresszor Hámánt kötél általi halálra ítélte a király, míg a zsidók a megadott időpontban védekezhettek a gyilkosaik ellen. Az izraeliták győzelmét ellenségeik fölött évről évre megünneplik, és a vigadozás két napját purimnak nevezték el.
A történetnek több tanulsága van: egyrészt megtanít arra, hogy a Teremtőnek érdemes engedelmeskedni. Mivel Saul nem engedelmeskedett a kapott parancsnak, ezért egy kései leszármazottjára hárult a feladat.
Másrészt az életünkben felbukkanó nehézségeket, próbákat nem érdemes magunk előtt görgetni, hanem azonnal meg kell oldani. Ez a purim ünnepének legfőbb üzenete.
Papp Zsolt teológus
