Egy hatalmas faág zúzta le a júliusi viharban Sáhó János egykori tanár és felesége sírszobrát a kiskunhalasi régi református temetőben. Az angyalos emlékművet a Szilády-gimnázium öregdiákjai állították helyre – nem először.
Hatalmas faág döntötte le az emlékművet
A július eleji vihar újra megtépázta a kiskunhalasi régi református temetőt. Ezúttal egy több mint százéves sírszobor, az egykori főgimnáziumi tanár, Sáhó János és felesége, Stimakovics Ilona síremléke szenvedett komoly sérüléseket. A viharban egy hatalmas faág zuhant a sírra, letarolva az angyalszobrot, amely több helyen megrepedt és a földre zuhant.
Nem először mentették meg
A történelmi értékű sírszobrot már korábban is civil összefogással sikerült megmenteni. A Szilády Áron Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre három éve restauráltatta a súlyosan sérült, torzóként álló szobrot, akkor is a helyi református egyházközséggel közösen. Most, hogy újra baj történt, ismét az öregdiákokhoz fordultak segítségért.
Újra a helyén az angyal
A sírszobor megmentését Dr. Bognárné Nagy Éva vezette öregdiák-közösség vállalta fel. Végső Istvánt, az öregdiák tagot a református egyházközség értesítette az újabb kárról, ezt követően indult el a helyreállítás folyamata. Szakemberek bevonásával megtörtént a repedések javítása, az emlékmű helyreállítása, és eltávolították a leszakadt faágakat is. A temetőgondnokság szintén segített a munkálatokban. Augusztus elejére újra méltó helyén áll az angyalszobor – köszönhetően a lokálpatrióta összefogásnak és az öregdiákok példás hozzáállásának.
Fotó: Drozdik Tibor, Végső István


