Kunfehértón minden háztartásba eljuttatnak 1 liter kézfertőtlenítőt, és elkezdték a szájmaszkok kiosztását is.
Huszár Zoltán polgármester portálunknak elmondta, egy nagylelkű felajánlás tette lehetővé, hogy a településen minden család hozzájuthasson a 70% alkoholt tartalmazó kézfertőtlenítőhöz.
Az Arany kapu Zrt. már évek óta jótékonykodik: tavasszal, húsvét előtt tojást, ősszel pedig almát osztanak a helyieknek. Mivel most a tojás kiosztását nem lehetett kontaktusmentesen megoldani, a cég vezetője úgy döntött, kézfertőtlenítővel ajándékozzák meg a kunfehértóiakat. A kézfertőtlenítő szert kedden vette át Huszár Zoltán, és tudatta, szerdán ki is szállítják minden háztartásba.
Mint mondta, nagyon hálásak a felajánlásért Szabóki Sándor vezérigazgatójának, hatalmas segítség ez most a a falunak a koronavírus elleni védekezésben. A múlt héten 800 literre kaptak ígéretet, de mire megérkezett a szállítmány, 900 flakon lett belőle, így jut a családokon kívül a háziorvosnak, gyerekorvosnak, védőnőnek, az óvodába, iskolába és a gondozási központba is. Minden flakont egy nejlon táskában juttatnak ki, amelybe egy tájékoztató is kerül a használatról.
A jövő héten indul a szájmaszkok kiosztása is, de akinek már most szüksége van rá, az átveheti a gondozási központban. – A gyártásban az óvónők és a dajkanénik vesznek részt, már több száz darab elkészült. A külterületre a tervek szerint a kézfertőtlenítővel együtt szállítjuk ki a maszkokat, már holnaptól – nyilatkozta Huszár Zoltán.